Újpest 529 millió forintot kap az egészségügyi fejlesztésekre

  •  
  •  
  •  

Ahogy arról beszámoltunk, Karácsony Gergely tegnap jelentette be: uniós nyomásra a kormány végre tárgyalóasztalhoz ült a fővárossal, ahol többek között az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében még 2020-ban letárgyalt évi 10 milliárd forint folyósításáról is sikerült megállapodni. Ebből az összegből Újpest 529 millió forintot kap – jelentette be Déri Tibor.

A polgármester az Újpest Média megkeresésére elmondta: örül, hogy a fővárosi tárgyalások eredményeként Újpest is megkapja azt az összeget, és mindent meg tudnak valósítani, amit idénre elterveztek az EBP keretén belül.

Felidézte, hogy a programban lezajlott 2020-as közbeszerzésnek hála

  • kezdődhettek meg az Újpesti Szakrendelő hetedik emeletén az átépítési munkálatok, illetve
  • indulhatott meg az új orvostechnikai eszközök beszerzése.
Kapcsolódó írás

Megérkezhet a XXI. századba az újpesti szakrendelő

Bár a koronavírus és a kormányzati elvonások miatt nehéz időszakon van túl az intézmény, Kanász-Nagy Máté szerint az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet számára így is a fejlődés éve volt 2020.TOVÁBB

Déri Tibor azt is elárulta, pontosan milyen egészségügyi fejlesztéseket valósítanak meg a program 2021-es keretéből.

A projektlista a következőképpen néz ki:

  • Mentálhigiéniás “nappali kórház” kialakítása és a mentálhigiéniás helyiségek felújítása a Nyár utcában.
  • Tüdő-, és kiemelten koronavírus-rehabilitációs program indítása a szakrendelőben kialakított mozgáscentrumban.
  • A jelenleg futó EBP-projektek második ütemében az önkormányzati önrész kiváltása.
  • Az elektromos és vízügyi műszaki hálózat fejlesztése, automata vízadagoló-rendszerrel és mozgásérzékelős világítással.
  • Újabb orvosi és orvostechnikai eszközbeszerzések (például: panorámaröntgen és felvételi röntgen berendezések, nőgyógyászati kriosebészeti készülék, endoszkópos torony és szárítószekrény, citoszkóp, gőz- és hőlégsterilizátorok, fogászati turbinák, diagnosztikus audiométer… stb.).
  • Szerver- és szoftverfejlesztések, informatikai hálózati eszközök illetve az egészségügyi dolgozók által használt eszközök cseréje, a telemedicinális szolgáltatások induló elemeihez szükséges informatikai eszközök szoftverek beszerzése, valamint a teljes szakrendelőre kiterjedő betegbehívó rendszer telepítése.
, , , ,