, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az újpesti képviselő-testület augusztus 25-ei rendkívüli ülésén határozott a kerületi szociális rendelet módosításáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az önkormányzat célja az intézkedéssel, hogy a jelentős mértékű villanyáram- és gázáremelés kapcsán segítse a még nehezebb anyagi helyzetbe kerülő, újpesti rászoruló családokat.

Perneczky László előterjesztésében felhívta a figyelmet arra, hogy a lakossági fogyasztók számára a villamos energia mintegy kétszeres, a földgáz esetében pedig mintegy nyolcszoros emelkedéssel is lehet számolni a közeljövőben. Szerinte ez indokolja a szociális rendelet lakhatással összefüggő támogatásainak – a lakhatási, a lakbér- és a hátralékkezelési támogatás – felülvizsgálatát, hogy az önkormányzat energiafogyasztáshoz nyújtott kiegészítő támogatás révén segítséget nyújthasson a rászorulóknak a téli energiafelhasználási időszakban (november 1-je és április 30-a között).

Az erre való jogosultságot nem zárja ki, ha a kérelmező már kap lakhatási támogatást. A támogatást az azt kérelmező és a családjában élők egy főre jutó jövedelméhez igazodva havi 10 és 16 ezer forint közötti összegben állapították meg. Az összeget, a lakhatási támogatáshoz hasonlóan, a társasházak részére folyósítják majd.

Perneczky László

Az ülésen a népjóléti alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat saját erőforrásaiból próbálja mérsékelni a kormány rossz gazdaságpolitikájának következményeit.

Szabó Balázs független önkormányzati képviselő a rendeletmódosítás vitájában javaslatot tett arra, hogy a támogatást az energiafogyasztás alapján ítélje meg az önkormányzat, illetve a gyermekes családokat, az otthonápolást végzőket és az újszülötteket nevelő családokat részesítsék előnyben.

Szabó Balázs

Az erre vonatkozó módosító javaslatot végül elutasította a képviselő-testület többsége. Indoklásukban Perneczky László és Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester is azzal érveltek, hogy a lakhatási támogatás megítélésekor az egy főre jutó jövedelem az irányadó szempont, és ez annál inkább csökken, minél több gyermek él az adott háztartásban.

Trippon Norbert

Trippon Norbert hozzátette, hogy az önkormányzat segítő programja öt pilléren nyugszik: az első a rászoruló családoknak nyújtott célzott segítség a szociális rendelet módosításával; a második a társasházak felújítását és szigetelését segítő javaslat; a harmadik egy spórolást és a számlák világában történő eligazodást segítő tájékoztató kampány; a negyedik pedig a kiszáradt közterületi fák kivágásából származó tűzifa biztosítása a rászoruló újpesti családoknak.

Az alpolgármester azt is megjegyezte, hogy az első egy-két hónap tapasztalatait követően az intézkedést a gyakorlati tapasztalatok alapján, januárban „finomhangolják”.

Nagy István

Nagy István, a Fidesz újpesti frakcióvezetője több formai és tartalmi kifogást is említett a rendeletmódosítással kapcsolatban, amely szerinte normavilágossági, jogbiztonsági és esélyegyenlőségi aggályokat vet fel. A politikus kifejtette: a rendelet nem, vagy csak nehezen értelmezhető, ezért nem alkalmazható, ami szerinte azt eredményezi, hogy olyanok eshetnek ki a támogatottak köréből, akiknek nem kellene.

A viták ellenére a rendeletmódosítást végül a teljes képviselő-testület egyhangúlag megszavazta.