Ismét UPódium: Kepes Andrással és Gubik Petrával ünnepel Juhász Anna

, , , , ,
  •  
  •  
  •  

Rohan az idő: második születésnapját ünnepli Újpest kedvenc irodalmi szalonja, az UPódium. A jubileum és persze a magyar költészet napja alkalmából szervezett esten sokak kedvencével találkozhatunk április 11-én, hiszen ezúttal Kepes András író, televíziós személyiség és Gubik Petra Junior Príma Díjas színművésznő beszélgetnek Juhász Anna irodalmár-háziasszonnyal. Ugyancsak színpadra lép Tempfli Erik Artisjus-díjas zongoraművész, aki Gubik Petra produkcióit kíséri.

Az UPódium immár kilencedik estje egy hamisítatlan zenés, irodalmi program lesz, ráadásul olyan két személyiséggel, akik még sosem ültek egy színpadon, ám közös gyökereik vannak. Juhász Anna irodalmár kérdésünkre elmondta, mindig izgalommal tölti el, ha „összehozhat” olyan művészeket, akik korábban még nem szerepeltek együtt, mégis, kivételes alkotók, és nagyon hasonló értékekkel bírnak. A közkedvelt író, Kepes András tavaly, a 75. születésnapjára új kötettel jelentkezett, a Két macska voltam című könyve, egy lélektani regényeket idéző sorsregény – és a forrásként, kiindulásként tekinthető Karinthy Frigyes citanum – a beszélgetés fókuszába kerül, ebből a kötetből felolvas majd részleteket maga a szerző. Gubik Petra a közelmúltban jelentette meg legelső lemezét, amiben érzelmekről, irodalmi kötődésről, kapcsolati sokszínűségről és fejlődésről is képet kaphatunk – az Ez van, ez! című albumról ad elő dalokat.

„Kepes András olyan tanító, aki páratlan módon és nagy tapasztalattal osztja meg gondolatait az irodalomról, a művészetről és az általános emberi értékekről. Gubik Petra a színpad ünnepelt csillaga, aki büszke felső-szabolcsi gyökereire, hiszen még Ajak községben járt iskolába, amikor már boldogan mondott verset, és meg is nyerte a szavalóversenyeket. Mindkettőjük útját vezette a vers, a kimondott és a leírt szó, az irodalom” – osztotta meg gondolatait Juhász Anna, aki már több közös produkcióban is fellépett a színésznővel.

Juhász Anna azt is előrebocsátotta, hogy a művészek nemcsak saját alkotásaikat adják elő, hanem kapcsolódva a költészet napjához – Ady Endre és József Attila költeményeket is elhoznak. „Komoly, egyben szórakoztató tartalom, művészeti sokszínűség és finom humor. Mindezt megígérhetem azoknak, akik megtisztelik figyelmükkel az UPódium második, születésnapi előadását. Elárulom, a magyar költészet napja számomra édesapám, Juhász Ferenc költő miatt is az egyik legbecsesebb ünnep. A költészet ugyanis mindenkit összekapcsol: közös örökségünk, ebből épül a közös jelenünk.”

Az eseményen ingyenes a részvétel, ám előzetes regisztráció szükséges az uprendezvenyter.hu/upodium linken.

Besztercey Judit