UTE: Feltétel nélkül, azonnal állítsák vissza a tradicionális címert!

, , ,
  •  
  •  
  •  
Az Újpest FC és az UTE közösen működtetné a jövőben az utánpótlás-nevelést, s a klub visszakaphatná hagyományos címerét is – ismertette az Újpest FC koncepcióját az ügyvezető, Berta Csaba az Újpest Médiának adott interjújában.

Az elképzelés szerint sz Újpest FC és az UTE egyaránt 50-50 százalékos tulajdonrészt kapna, s így minden szakmai és pénzügyi döntést közösen hoznának meg. Berta hangsúlyozta: az ő javaslatuk megvalósulása esetén a régi címert is vissza lehetne állítani, a jövőben pedig „sokkal szigorúbb szabályok mentén” lehetne a klub arculati elemein változtatni.

Berta hozzátette azt is: ajánlatukra az UTE vezetése nemet mondott, „ők maradnának a mostani megoldás mellett”.

Az Újpest Média megkeresésére Őze István az UTE klubigazgatója leszögezte: “az UTE, a szurkolókkal teljes egyetértésben követeli az egyoldalúan és jogsértően megváltoztatott címer feltétel nélküli, azonnali helyreállítását”.

Hozzátette: a címer visszaállítás bármilyen feltételhez kötése a klub számára “teljességgel elfogadhatatlan”. Őze szerint bármilyen tárgyalás előfeltétele a címer azonnali és feltétel nélküli visszaállítása, valamint írásos bocsánat kérés a labdarúgó kft. részéről újpesti szurkolótábor felé.