•  
  •  
  •  

Az Újpesti Hírek egy személyemet besározni kívánó cikkben tényként közölt feltételezéseket, s az írás végén – ha nem is feltétlenül nekem, de mégis – feltett egy kérdést, melyet szívesen megválaszolok, a hamis állításokkal egyetemben. Lássuk, mi az igazság!

A névtelen író szerint engem „kiebrudaltak” a Hír TV-ből. A valóság ezzel szemben az, hogy a csatornától én magam álltam fel 2018 decemberében.

Állításuk szerint „kirúgtam” az ÚjpestKártya program korábbi vezetőjét, hogy oda felvehessem K. Adriennt. A valóság ezzel szemben az, hogy az ÚjpestKártya program korábbi projektvezetője felmondott, nem én bocsátottam el. Feladatát hónapokig az Újpesti Sajtó Kft. egyik munkatársa látta el átmeneti jelleggel, K. Adrienn körülbelül fél évvel később került a céghez és példaértékűen látja el feladatát.

Azt is írják, hogy ő a testvérem élettársa. A valóság ezzel szemben az, hogy egyetlen lánytestvérem van, aki kétgyermekes anya, családjával együtt az ország másik felében él.

Az Újpesti Hírek névtelen firkászát akkor tisztelném újságíróként, ha ezekről a konkrét állításokról megkérdez. (Korábban személyes adataimat is nyilvánosságra hozta a blog az engedélyem nélkül, csak azután takarták ki, hogy felhívtam figyelmüket a vétségre. Gondolom, a telefonszámom is megvan náluk, szívesen válaszoltam volna.)

A valótlanságok és rágalmak helyett örömmel javaslok új témákat a blog íróinak. Bátran írjon az előző városvezetés által elvitt Újpest-Káposztásmegyeriek Facebook-oldal pótlására indított új közösségi oldalunkról, amelynek kicsit több mint egy év alatt kilencezer követője lett gyakorlatilag hirdetések nélkül.

Vagy arról, hogy https://ujpestmedia.hu néven új weboldalt is indítottunk, amelyet szintén ezrek olvasnak naponta. Esetleg lehet téma, hogy az Újpest Médiánál sok éves szakmai múlttal rendelkező munkatársak dolgoznak azért, hogy hiteles információkkal lássák el az Újpest Tv-n és Youtube-csatornán, a https://ujpestmedia oldalon és a Facebook-oldalon, valamint az Újpesti Napló hasábjain.

Sőt téma lehet az is, hogy nagy gondot fordítunk az ÚjpestKártya programra, hogy az újpestiek széles körű szolgáltatásokat vehessenek kedvezményesen igénybe helyben, és az elfogadóhelyek is elégedettek legyenek.

Mi továbbra is a korrekt tájékoztatásban hiszünk, nem pedig a lejáratásban. Volt, hogy hibáztunk, ezt be is ismertük és elnézést kértünk, de valótlanságokat nem írtunk senkiről. Tesszük tovább a dolgunkat, hogy kiszolgáljuk azokat, akik megbízható információkra kíváncsiak.

Biró Beáta

az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetője

, , , , , , ,