A lakótelepek építését nem minden alap nélkül hajlamosak vagyunk a szocializmus rendszerével azonosítani. Bár a XIX. századtól kezdve találunk példákat a mesterségesen létrehozott lakóövezetekre Magyarországon, ezek többnyire egy-egy jól körülhatárolható terület és társadalmi csoport köré szerveződő projektek voltak. Az ilyen építkezések léptéke meg sem közelítette az 1950-es években beinduló, a hatvanas, hetvenes években tömegessé váló és az 1980-as évekre szociális és gazdasági okokból kifulladó folyamat eredményeként létrejött városrészek méreteit. Ennek a folyamatnak volt az „utolsó mohikánja” a Káposztásmegyeren épült, legnagyobb magyar házgyári lakótelep.
Nagy ívű elgondolások
A káposztásmegyeri fejlesztési elképzelések grandiózus voltát jól jelzi, hogy a ‚60-as évek második felében elkezdett tervezési folyamat még 70 ezer fős népességgel számolt az új lakótelep kialakítása kapcsán. Ahogy akkoriban a politikai vezetők fogalmaztak, nem pusztán egy új lakóteleppel, hanem egy új városrész születésével kalkuláltak, amelynek kapcsán már akkor latolgatták, hogy akár önálló, Újpesttől közigazgatásilag is teljesen különváló kerület körvonalazódhat az egykori bolgárkertészetek helyén.
A mezőgazdasági művelés alatt álló területek beépítésével egy 300 hektáros, két önálló, a Farkas-erdő által különválasztott részből – Káposztásmegyer I. és II. – álló, struktúrában gondolkodtak a mérnökök. A lakótelep országos tervpályázatát 1966-ban írta ki az Építésügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács végrehajtó-bizottsága, amelyre 18 pályamű érkezett. Pénzhiány miatt a gyakorlati kivitelezésre majdnem két évtizedet kellett várni, az anyagi korlátok és a közlekedési változások, pedig sok szempontból átrajzolták a terveket és a lehetőségeket.
A káposztásmegyeri lakótelep terve az 1980-as évek elejéről, a 3-as metró lehetséges nyomvonalával
1973-ra ugyan elkészült egy részletes rendezési terv, illetve egy évvel korábban már szó volt a végül csak 2005-re megvalósult Szilágyi utcai közúti felüljáró megépítéséről, az akkor még csak az Istvántelki Főműhelyig tartó 14-es villamosvonal meghosszabbításáról, egy máig hiányzó vasúti megálló építéséről és a 3-as metró vonalának szükséges meghosszabbításáról, ám ezekből akkor még semmi sem lett. A szakvélemények akkor még arról szóltak, hogy a megfelelő közlekedési infrastruktúra nélkül legfeljebb a lakótelep déli traktusát szabad felépíteni.
1979-ben újabb tervpályázatot írtak ki, amelynek eredményét 1981-ben hirdették ki. Érdekesség, hogy a lakótelep végleges beépítési tervét végül a második díjas LAKÓTERV építészgárdája készíthette el, Zoltai István építész vezetésével. Az építész tervezők végül Heinrich Ferenc, Füzesséry Zoltán és Törőcsik Sándor lettek.
Az első kapavágás után
A lakótelep-építés első ütemének kivitelezési munkálatait végül 1982-ben kezdték meg, a hivatalos alapkőletételre pedig 1983. március 28-án kerülhetett sor. A realistább szakmabeliek már ekkor látták, hogy a lakótelep „ütőerének” tervezett metróvonal meghosszabbítása – akár fővonalként, akár szárnyvonalként – belátható időn belül nem fog megvalósulni. A pesszimistább becslések az ezredfordulóra tették ennek a lehetőségét, arra valószínűleg a legborúlátóbbak sem gondoltak, hogy ezek a tervek még 2023-ra is csupán tervek maradnak.
A városrész korai szerkezeti vázlata
A régebbi tervdokumentációkat és koncepciókat böngészve a metróvonal hangsúlyos volta mellett feltűnő különbség a végül megvalósult városrészszerkezet esetében, hogy az M0-s autóút nyomvonalát a mérnökök eredetileg nagyjából a mai Óceánárok utca vonalán, a Szilas-patak völgyében képzelték el. A végleges nyomvonal csak 2008-ra készült el, jóval északabbra az eredetileg tervezettől.
Az 1990-ben végül leállított építkezés során mintegy 7900 új lakás készült el. Ezzel a projekt tulajdonképpen torzóban maradt: az első ütemet maradéktalanul befejezték, a másodiknak viszont csak nagyjából a negyede valósulhatott meg. Három tömb és a városközpont megépítése végül elmaradt.
Egyedi jelleg
A levegőből, vagy a Google-térképen nézve, mintha nem is lakótelepet, hanem valódi várost látnánk: önálló negyedekkel, keretes tömbökben védett belső udvarokkal, parkszerű zöldfelületekkel, logikus utcarendezéssel. Az összképen egyedül a tényleges városközpont hiánya ejt fájó csorbát. Az első ütem szerkezete kapcsán a mértani szabályosság dominál, míg a második ütemet az ívelt vonalak, oldottabb elrendezés és az ezzel járó kertvárosiasabb hangulat dominálja.
Fotó: Várai Mihály / Újpest Média
Az épülettömbök rasztere sem unalmas: finom eltolások, tengelyelfordítások, méret- és magasságváltások gazdagítják a kompozíciót. Az első ütem lakótömbjei között körülbelül egyenlő arányban találunk tízemeletes, és három-négyemeletes középmagas házakat, míg a második ütemet az utólagos módosítás miatt a középmagas épületek dominálják.
Káposztásmegyer sajátos hangulata nemcsak az arra járóknak, hanem a lakótelepet messziről szemlélőknek is egyből feltűnik. A „sátortetős” panelházak sziluettje és formavilága máig Észak-Pest egyedülálló építészeti színfoltját adja. Így nem csoda, hogy a projekt 1987-ben Építészeti Nívódíjat kapott.