Újpest Média

5
nov

Novemberi jeles napok, népszokások, legendák

November az ősz utolsó hónapja, de hangulatában már a telet idézi. A reggelek csípősek, gyakran fagypont alatti hőmérséklettel köszöntenek bennünket, és napközben is hiába bújik elő a nap, bizony hideg van, így előkerülnek a nagykabátok, a sálak és a sapkák. A nappalok egyre rövidebbek, korán sötétedik, így szívesen maradunk a meleg szobában, bekuckózunk egy finom tea vagy egy jó könyv mellé, és gondolatban már az adventi készülődésre, az ünnepvárás meghitt pillanataira hangolódunk. És vajon fehér lesz az idei karácsony? A novemberi jeles napokhoz fűződő hiedelmek talán erre is választ adnak.
5
nov

Csillagászati Esték a Könyvesben

Érdekelnek a téli égbolt csodái? Szeretnéd megcsodálni az Orion-ködöt? Akkor ott a helyed a Csillagászati Estéken! November 6-án indul az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tizenegy alkalomból álló programsorozata. Az érdeklődők izgalmas, ismeretterjesztő előadásokon vehetnek majd részt, a gimnázium tetején található Kulin-csillagdából pedig megcsodálhatják az éjszakai égbolt látnivalóit. 
4
nov

Közösségépítő szakkörök az Ifjúsági Házban

Horgolással, natúrkozmetikumok készítésével és kalligráfiával is megismerkedhetnek az érdeklődők az Ifjúsági Házban, az Aszakkör keretében. Az Újpesti Kulturális Központ második alkalommal csatlakozott a Nemzeti Művelődési Intézet programjához, amelynek célja a kézműves mesterségek megismertetése, a közös alkotás népszerűsítése, és nem utolsósorban aktív közösségek kialakítása.
2
nov

Közösségi klub indul Újpesten

Havonta egy alkalommal közösségi klubfoglalkozásra várják azokat az újpesti felnőtteket, akik szerzett hang-, beszéd-, nyelvi vagy kommunikációs zavarral élnek. A kezdeményezés azoknak is segítséget és támogató közösséget adhat, akiknél például stroke, traumás agysérülés vagy demencia következtében megváltozott a memória és a gondolkodási képesség, ami a kommunikációt is megnehezíti. A foglalkozások Újpest Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, és minden hónap első szerdáján, 17 órától tartják az Ifjúsági Házban. Az első összejövetel november 4-én lesz.
2
nov

Borult, többfelé esős idővel indul a hét

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabb lesz az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés, mindössze 7–11 fok várható, és visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
1
nov

Mindenszentek és halottak napja

November 1-je mindenszentek napja, november 2-a pedig halottak napja. Ennek kapcsán Horváth Zoltán esperes, plébános küldte el gondolatait az újpestieknek.
30
okt

Munkaszüneti nap legyen december 24-e?

Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról. A véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24., amely jelenleg csak pihenőnap, így ezt december 12-én, szombaton kellene ledolgozni.
29
okt

Színház, humor, szerelmi történetek és ünnepi varázslat Újpesten

Szellemes és elgondolkodtató, bosszantóan életszerű karakterek, megindító vallomások, groteszk helyzetek – röviden így lehet jellemezni a Három nő, egy eset című tragikomédiát, amelyet október 28-án láthattak az újpestiek a Polgár Centrumban. Az Újpesti Kulturális Központ a következő időszakban is színvonalas programokat kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Tehát lesz miből válogatni: november 16-án Varró Dániel és Bíró Eszter irodalmi koncertje kínál tartalmas kikapcsolódást, november 19-én pedig Nyáry Krisztián és Náray Erika híres írók és költők szerelmi történeteibe és levelezésébe enged betekintést. De nevetésből sem lesz hiány, ismét jön a Kabaré Csütörtök, sőt, igazi ünnepi varázslat is várja majd az újpestieket! 
29
okt

Két országos bajnoki címet is szereztek az UTE műugrói

Október 24-én és 25-én rendezték meg a felnőtt műugró országos bajnokságot a Duna Arénában. Az UTE műugrói is ott voltak az indulók között. Mindannyian remekül szerepeltek, ketten országos bajnoki címet szereztek!
29
okt

Esélyteremtés a ringben

„Madárral", azaz Erdei Zsolttal bunyózhattak a fiatalok a Madárfészek Ökölvívó Akadémián, az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban október végén, az Álombajnokság esélyteremtő sportprogram keretében.