Címke: hír

17
márc

Megújul az István út és Pozsonyi utca

Március 16-án indult el, valamikor jövő tavaszra fejeződhet be, bruttó 1,3 milliárd forintba kerül, és nagyon sok türelem kell hozzá. Megkezdődött a Pozsonyi utca és az István út felújítása a Madridi utca vonalától egészen Görgey utcáig. A BKK azt ígéri, egy év múlva nem lesz kevesebb a parkolóhely, nem lesz nagyobb a dugó, a gyalogosok és a bringások pedig biztonságosabban közlekedhetnek majd a megújult útszakaszokon.
17
márc

„Lila szívvel a zöld Újpestért” – városunk ismét ingyenes zsákokkal segíti a zöldhulladékgyűjtést

Március 16-án megkezdődött a zöldhulladékgyűjtő-zsákok osztása Újpesten. Városunk önkormányzata idén is támogatja az újpestieket a helyes zöldhulladék-kezelésben. Az újpestiek már az akció első napján hosszú sorokban álltak az Újpesti Városgondnokság Kft. Óradna utcai telephelyén. A zsákokat péntekig lehet átvenni, a készlet erejéig.
14
márc

Kérdőjelek az Aradi utcából

A tervezett lakónegyed beruházója korábbi közleménye szerint egyeztet a lakókkal, valamint a hatóságokkal, és nem élne a kormányzati kiemelés adta lehetőségekkel – amely felülírja a helyi önkormányzati építési és egyéb, beruházással kapcsolatos szabályzatokat. Újpest Önkormányzatát azonban a beruházó nem kereste. Újpest képviselő-testülete február 24-i ülésén határozatot hozott arról, hogy nem ért egyet ennek a beruházásnak a kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánításával. Ennek ellenére a kiemelésről szóló kormányhatározat március 12-én megszületett az Aradi utcai, és egy káposztásmegyeri beruházás esetében is.
9
márc

Folytatódik a tavaszias idő

Napos, tavaszias időre számíthatunk a héten is. A hőmérséklet csúcsértéke általában 15 fok felett alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek. Szerdától elszórtan előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. A március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 15 és 20 fok között alakul - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
6
márc

Országos razzia – fókuszban a biztonsági öv használata

Március 9-től egy héten keresztül fokozott közúti ellenőrzés tart a rendőrség.  Az egyenruhások elsősorban a biztonsági öv használatát ellenőrzik. 
2
márc

Éjszakai, zajjal járó munkavégzés a vasútvonalakon

Előre tervezett éjszakai, zajjal járó karbantartást végez a fővárosban a MÁV-csoport - olvasható Újpest Önkormányzatának honlapján. Többek között Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között, március 10-én este tíz óra után. A közleményben a vasúttársaság a lakosság türelmét kéri.
24
febr

NAV: holnap lejár a határidő!

A kisadózóknak február 25-én éjfélig kell nyilatkozniuk az elmúlt évben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
19
febr

Péntekig befejeződik az értesítők postázása

Mintegy 7,6 millió választópolgárnak kell megkapnia péntekig az április 12-i országgyűlési választásokkal kapcsolatos értesítést. Ha valakihez mégsem jut el a levél, annak a jegyzőhöz kell fordulnia.
19
febr

Középiskolába készülők, figyelem!

Ma van az utolsó nap, amikor jelentkezni lehet a középfokú intézményekbe, a sorrend március 25. és 27. között még módosítható.
18
febr

Megdöbbentő támadás az Erdősor utcában

Fejsérülést szenvedett az az idős férfi, akire egy zavart, meztelen ember támadt kedd este a buszmegállóban.