Kapás Bogi: Igyekszem méltó lenni a kitüntetéshez

  •  
  •  
  •  

Már Telegdy-Kapás Boglárka a hivatalos neve a világbajnok úszónőnek. Kapás Bogi ugyanis férjhez ment, összekötötte életét vőlegényével, a szintén válogatott úszó, Telegdy Ádámmal. A fiatal házasok a titkosított esküvőt követően, a hírek szerint, Erdélyben töltik a mézesheteiket.

Finoman fogalmazva is sűrű és nem könnyű hónapokon van túl a csinos világbajnok. Kapás Boglárka ugyanis megszenvedte a koronavírus-fertőzést – kétszer is beleesett – makacs sérüléssel bajlódott a felkészülési időszakban.

Összeszorított fogakkal ugyan, a fájdalmakat feledve elindult a budapesti világbajnokságon – döntőt is úszott kétszáz pillangón. A római Európa-bajnokságra már nem is nevezték, edzőjével Virth Balázzsal úgy döntöttek, hogy első az egészség, Bogi jövőjének érdekében nem vállalnak kockázatot, a bajnoknőnek teljes pihenés következik.

Bogi és párja, Ádám kihasználta az időt, egybekeltek a kontinensbajnokságot követően. A mostani divatnak megfelelően titkosították az időpontot, a helyszínt, csak a meghívottak tudhattak arról, hogy hol és mikor mondják ki a boldogító igent a jegyesek. Egy szabolcsi kisközségben, Biriben húzták egymás ujjára a jegygyűrűket, majd a hajnalig tartó dínomdánom után elhagyták a szép számú vendégsereget, s immáron házasokként, kettesben indultak a nászútra. Telegdy-Kapás Boglárkát az Újpesti Naplónak sikerült elérnie.

– Még az esküvő előtt egy nagy meglepetés is érte – kezdtük a beszélgetést, miután gratuláltunk az ifjú feleségnek.

– Igen, Újpest díszpolgára lettem, amely óriási megtiszteltetés számomra – válaszolta. Nehéz is szavakba önteni, mit éreztem, amikor megtudtam. El sem tudom mondani, hirtelen nem is akartam elhinni. Kérdeztem magamtól: mivel érdemeltem ki az elismerést? Szóval, boldog és nagyon hálás vagyok, hogy beírhattam Újpest Nagykönyvébe, ahová a díszpolgárok jegyeznek be néhány gondolatot. Ígérem, hogy továbbra is igyekszem majd a díszpolgári címhez méltón példát mutatni.

Bogi elmondta, hogy most a pihenésé a hangsúly, szeretne teljesen regenerálódni és megélni a házassággal együtt járó hatalmas boldogságot.

– Az elmúlt időszak valóban nem életem legkönnyebb hónapjai voltak – folytatta. – Férjem, akkor még „csak” a vőlegényem Ádám és természetesen a családom, barátaim nélkül talán nem is tudtam volna kimászni a gödörből. Több szeretetet kaptam tőlük, mint előtte bármikor. El kell ismernem, nagy szükségem is volt rá, hogy a következő olimpiáig biztosan kitartsak, mert ez a tervünk. Tehát kijelenthetem, hogy Telegdy-Kapás Boglárkáért drukkolhatnak majd az újpestiek (is) a párizsi olimpián.

Gergely Gábor

, , , , ,