18
máj

Nyárias idő lehet pünkösdvasárnap

A pünkösdi hétvégén már kora nyári időre lehet számítani, a legmelegebb órákban akár 27 fok is lehet a HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint. Bár a hét első felében még elszórtan kialakulhatnak záporok és zivatarok, de fokozatosan csökken a csapadék esélye. A fátyol- és gomolyfelhők mellett egyre több napsütés várható, és napról napra emelkedik majd a hőmérséklet.
16
máj

Megugrott a jegyvizsgálókat és járművezetőket érő támadások száma

Aggasztó üteműnek nevezte a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók és járművezetők elleni erőszak növekedését a MÁV-csoport. Míg 2025. január-áprilisban 41, addig 2026 első négy hónapjában 69 esetben támadtak rá a MÁV-csoport munkatársaira.
15
máj

Bringás reggeli

Terített asztal és Szecsődi Tamás alpolgármester fogadta május 12-én reggel a kerékpárosokat Újpest-Városkapunál. Újpest Önkormányzata is csatlakozott ugyanis a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába! országos kampányához, amelyben egy tavaszi és egy őszi napon megvendégelik a bicikliseket. A tavaszi reggeli már elfogyott, de ősszel ismét várják a kerékpárosokat.
12
máj

Letették az esküt a miniszterek – megalakult az új kormány

Ünnepélyes eskütétellel hivatalosan is megalakult az új, Magyar Péter vezette kormány. A kabinet tizenhat miniszterrel kezdi meg munkáját,...
12
máj

Rendőrségi akció: ezernél is több gyorshajtó teherautó-sofőr az utakon

Több mint ezer gyorshajtó teherautó-sofőrt kaptak el a rendőrök a május 4. és 10. közötti országos közúti ellenőrzés során. A ROADPOL Truck & Bus akcióban elsősorban tehergépkocsikat és autóbuszokat vizsgáltak az egyenruhások.
11
máj

Zivatarokkal, erős széllel és lehűléssel indul a hét

Hétfőn sokfelé kell záporra, zivatarra készülni, majd kedden megérkezik a lehűlést hozó hidegfront is, így szerdán hajnalban visszatérnek a hajnali fagyok és napközben is mindenhol 20 fok alatt marad a csúcshőmérséklet. Csütörtöktől lassú melegedés kezdődik, és az átmeneti szünet után a hét végén ismét megnő a csapadék esélye - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
9
máj

Május első hete a születés ünnepe

A várandósságra, a szülésre és a kisbabák érkezésének időszakára irányul a figyelem a Születés Hetén. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az élet egyik legmeghatározóbb, ugyanakkor sok bizonytalansággal járó szakaszára, ahol különösen fontos a hiteles információ és a megfelelő támogatás. Dr. Novák Károly szülész-nőgyógyász szerint ebben fontos szerepük van az orvosoknak és a védőnőknek, valamint a családtagoknak is.
6
máj

Közeleg a határidő

Már csak két hét van hátra! Május 20-ig lehet benyújtani a személyi jövedelemadó-bevallást – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
6
máj

Érvénytelen a pályázat

Mégsem sikerült értékesíteni a Tungsram legértékesebb vagyonelemét, az újpesti gyárkomplexumot. Az Elektronikus Értékesítési Rendszerben közzétett közlemény szerint érvénytelenítették a korábban eredményesnek ítélt pályázatot. Az indoklás szerint az eljárás „nem felelt meg az eljárásrendnek, illetve a titkosítás sérült”. A fényforrásüzemre, a mellette lévő ipartelepre, a magánútra és a sportcsarnokra a nyilvános pályázaton még március végén érkezett 11,95 milliárd forintos ajánlat.
4
máj

Kora nyáriasan kezdődik a hét, majd lehűlés jön

Kora nyárias idővel kezdődik május első hete, akár 28 fok is lehet a legmelegebb órákban, majd szerdán erős széllel lehűlés érkezik, és többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. Péntektől ismét melegedés kezdődik, a változóan felhős időben jellemzően 25 fok körül alakulnak a csúcshőmérsékletek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.