Újpest a következő napokban is izgalmas programokkal várja a kikapcsolódni vágyókat – legyen szó aktív mozgásról, kulturális feltöltődésről vagy akár életmódváltásról. A kerület sokszínű kínálata minden korosztály számára tartogat tartalmas és inspiráló lehetőségeket, így bárki megtalálhatja a hozzá leginkább illő időtöltést.
Dr. Trippon Norbert, Újpest polgármesterének kezdeményezésére indult el a Vadvirágos Újpest program, amelynek nyolcadik beruházása a Rózsa utcai osztósáv megújítása volt. Azóta ez a virágos ágyás a környék egyik ékességévé vált.
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye a Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) keretében felmérést indít "Egyenlőek az esélyek?" címmel. A felmérés során szeretnék feltérképezni, hogy az újpestiek találkoztak-e már nemi alapú hátrányos megkülönböztetéssel. A kérdőívek kitöltése teljesen anonim. A leadási határidő: szeptember 14.
Tizennyolc évvel ezelőtt búcsúztatták el a főváros egyik legjellegzetesebb és legmeghatározóbb villamostípusát, 2007. augusztus 21. óta már csak nosztalgiajáratokon, illetve a karácsonyi fényvillamoson utazhatunk az UV típussal, amely egykoron Újpesten is meghatározó szerepet töltött be.
Az idei forró, száraz nyár miatt a szokásosnál hamarabb kezdődött el a parlagfűszezon, így augusztus végére tetőzött az allergiások rémálma. Az Újpesti Szakorvosi Rendelő allergológiáján nap mint nap tömegek keresik fel panaszaikkal Dr. Lengyel Veronikát, aki szerint a városi környezet sem véd meg a pollenektől.
125 éves a Városháza Újpesten, amely nemcsak építészetileg különleges, hanem a város történelmének meghatározó szimbóluma is. Az évforduló alkalmából változatos programokkal és különleges eseményekkel várják az érdeklődőket, hogy együtt idézzék fel az épület és a város gazdag múltját.
Augusztus 22-én, pénteken a napnyugta utáni órákban ismét földi úton történő szúnyoggyérítést végeznek Újpesten. Arra kérik a lakosokat, hogy az érintett időszakban tartsák zárva az ablakokat, valamint kerüljék a kezelt területeket.
Az augusztus 20-ai és szilveszteri tűzijáték sok ember számára látványos és örömteli program, négylábú barátainknak azonban gyakran komoly félelmet és stresszt okoz. A hangos robaj, a fényvillanások és a szokatlan zajok miatt sok kutya pánikba eshet, elszökhet vagy akár sérülést is szenvedhet.
A legenda szerint Prométheusz ellopta a tüzet az istenektől, és az embereknek ajándékozta. Ettől kezdve a mindennapi élet része lett, és az ünnepeken is megjelent, hiszen örömtüzekkel, később tűzijátékkal is ünnepeltek.
Ez az oldal sütiket használ statisztikai és böngészési élménynövelés céljából. BeállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Áttekintő
Ez a weboldal sütik segítségével kezeli a honlap böngészése közben keletkező információkat. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tároljuk a böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik használatához engedélyt kérünk.