Több mint ezer négyzetméteren javítják a kátyúkat Újpesten

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A Berlini utca felújítását követően újabb kritikus pontokon folytatódik a IV. kerület úthálózatának javítása. A források szűkössége miatt a komplett felújításokra egyelőre nincs lehetőség, ám az önkormányzat tájékoztatása szerint több kátyús szakaszt is újra járhatóvá tesznek.

Ilyen többek között a IV. és a XIII. kerület határán, a vasúttal párhuzamosan futó Madridi utca, amin jelentős gépjárműforgalom közlekedik, ez pedig az elmúlt években eléggé meg is látszott a burkolaton:

a helyenként emberfejnagyságú gödrök között még autóval is nehéz volt ellavírozni, biciklivel vagy egyéb közlekedési eszközzel komoly ügyességi próbát jelentett baleset nélkül végigmenni az utcán.

Ágh László, az önkormányzat Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Osztályának közterületi és útügyi ügyintézője örömmel árulta el megkeresésünkre, hogy most ez az állapot megváltozik: az utcában épp a Grilgép Kft. munkatársai dolgoznak a megoldáson.

„Az út állapota nagyon rossz, teljes felújítást igényelne, ám sajnos az erre felhasználható keret véges, így egyelőre csak a kritikus, balesetveszélyes kátyúkat szüntetik meg”

– közölte Ágh László, hozzátéve, hogy a Madridi mellett az Óceánárok és a Zsilip utcában is hasonló munkálatok zajlanak:

„Jelenleg összesen több mint ezer négyzetméternyi kátyú javítása zajlik.”

(Fotók: Várai Mihály / Újpest Média)