Aláírásgyűjtéssel védenék meg az újpesti SZTK-t az államosítástól

, , , , , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az egészségügyi törvény tavalyi módosítása lehetővé teszi, hogy olyan, eddig önkormányzati fenntartásban működő egészségügyi intézményeket is államosítsanak, mint az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet – mondta el a Demokratikus Koalíció mai sajtótájékoztatóján Varju László, Újpest országgyűlési képviselője. A DK aláírásgyűjtéssel próbálja elejét venni a kormányzati intézkedésnek.

“Az Ungár Klára igazgató asszonnyal folytatott mai megbeszélés után úgy látjuk, hogy ennek az előkészítése folyamatban van”

– fogalmazott Varju László, aki szerint az illetékes minisztérium olyan adatokat kért az SZTK vezetésétől, amelyek “részben nem rá tartoznak, részben pedig rendelkezésre állnak a jelenlegi állami nyilvántartásban”.

Varju László (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

“Ahelyett, hogy az állam segítené a szakrendelők működését, ezzel az intézkedéssel is terheli őket”

– fogalmazott a DK politikusa, aki kiemelte, hogy a párt a törvényhozásban is tiltakozott a folyamat ellen, illetve

helyben aláírásgyűjtést szervez azért, hogy megvédjék azokat az eredményeket, amelyeket az önkormányzatnak az egészségügy területén sikerült elérnie.

A működő struktúrák védelmében

Dr. Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter szerint az államosítási szándék már egy évtizede megfigyelhető tendencia, és “az Orbán-kormány valamennyi olyan közintézményt megpróbál a saját fennhatósága alá besöpörni, amely a helyi önkormányzatok kezelésében jól működött”.

“Tíz évvel ezelőtt államosították a kórházakat, azóta állandósult az intézmények alulfinanszírozottsága, a megyei kórházakig eljutó szakemberhiány és a milliárdos eladósodás. Tehát semmivel sem lett jobb az ellátás”

– fogalmazott a szakpolitikus, aki szerint az önálló rendelőintézetek még működő “ellátási szigetekként” léteznek, amelyek fejlesztésére és működtetésére a helyhatóságok éves szinten 100-120 milliárd forintot fordítanak.

Elmondta, hogy Magyarországon jelenleg két rendelőtípus működik: az az újpestihez hasonló, 120 ezer ember ellátására alkalmas komplexumok, ahol reggeltől-estig folyamatos az ellátás, illetve a kisvárosi rendelőintézetek, ahol 10-12 alaprendelés működik legalább egy műszakban. Szerinte a kormány lépésével mind a két intézménytípus veszélybe kerülhet, mert a több száz millió forinttal segítő önkormányzatok kénytelenek lesznek kihátrálni mögülük.

Dr. Komáromi Zoltán (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Komáromi Zoltán arra is rámutatott, hogy ezekben az intézményekben sok olyan szakember is dolgozik, aki a kórházakból és az egészségügyi szolgálati jogviszony elől “menekült” ebbe a struktúrába. Az államosítással viszont velük is olyan munkaszerződést írathatnak alá, amelynek értelmében a megyei kórház állományába kerülnek, és 25-30 kilométeres körzetben bárhová elvezényelhetők lesznek. Ezt szerinte sok nővér és orvos nem tudja vállalni, ezért félő, hogy az idősebb szakemberek inkább nyugdíjba vonulnak, a fiatalabbak pedig a magánegészségügybe távoznak, ezzel megszűnhet a lakosság közeli ellátása és tovább nőhetnek a már így is hosszú várólisták.

“Ennek következtében sokan kényszerülhetnek arra, hogy anyagi lehetőségeiken felül vegyék igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat, ami tűrhetetlen. Ez is azt mutatja, hogy az Orbán-kormány vagy ennyire nem figyel a lakosságra, vagy ennyire nem ért ahhoz, hogyan kell Magyarországon egészségügyet működtetni”

– fogalmazott Komáromi. Szerinte a DK árnyékkormánya néhány hónap alatt rendbe tudná tenni az egészségügyi szektor ezen részét.

Hozzátette: azért gyűjtik az aláírásokat minden nagyobb és kisebb városban, hogy a működő struktúrákat megőrizzék.

Az újpesti SZTK-nak az önkormányzat kezében a helye

Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester kifejtette, hogy minden településnek szívügye, hogy legyen saját szakrendelője és járóbeteg-ellátása, amire Újpest is évi több mint 200 millió forintot, illetve rengeteg lelkiismeretes munkát áldoz.

Rámutatott: az önkormányzat üzemelteti a szakrendelő épületét, fizeti a rezsiköltségeit, a takarítását és az őrzés-védelmét. Kiemelte azt is, hogy a városvezetés részben saját, részben állami forrásokból számos fejlesztést hajtott végre az elmúlt években.

Trippon Norbert (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

“Nemcsak az épületet újítjuk fel, hanem folyamatosak a különféle eszközbeszerzések, és a szakrendelő vezetése azon dolgozik, hogy legyen kellő számú szakorvos, akik el tudják látni az újpesti betegeket”

– mondta el Trippon Norbert, aki külön felhívta a figyelmet arra, hogy a városvezetés a házi- és gyermekorvosok támogatásáról sem feledkezett meg, hiszen az ő megnövekedett rezsiköltségeiket is átvállalták, mert ezeknek az ellátásoknak a megőrzése is fontos számukra.

“A felelős önkormányzatok mindenhol hasonlóképpen járnak el és mindent megtesznek, hogy a városukban az egészségügyi alapellátás magas színvonalon biztosítható legyen. Attól tartunk, hogyha Újpesttől állami kézbe veszik a szakrendelőt, akkor az ellátás színvonala drasztikusan romlani fog, ami nagyon rossz hír lenne az újpestiek számára. Ezért úgy gondoljuk az intézménynek Újpest kezében van a helye.”

Mérlegen az SZTK-s korszerűsítések