Címke: koronavírus-vakcina

8
dec

Ha lesz hatékony vakcina, azonnal megkezdődik a lakosság beoltása

Müller Cecília elmondta: a vakcina-regisztrációval mérik fel, hányan igényelnek ellenanyagot.
2
dec

Fény az alagút végén: a briteket jövő héten kezdik oltani

20 millió ember kaphatja meg a vakcinát első körben.
23
nov

Magyarország sem tudja fogadni a nyugati koronavírus-vakcinát

A frankfurti szállítmányozók szerint a világon csak 25 állam áll készen az oltóanyagra.
18
nov

A magyarok többsége vakcinaszkeptikus egy felmérés szerint

Mindössze 17 százaléka adatná be magának az oltást, ha a vakcina elérhetővé válna. A legnépszerűtlenebb az orosz vakcina.
13
nov

Orbán: Jó ütemben hoztuk meg a döntéseket

Péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök bejelentette, hogy csökken az elviteles ételek áfája. Az iparűzési adó felfüggesztésének javaslatáról azt mondta: „meredek, de fel lehet rá kaptatni.”
12
nov

Szlávik János szerint nyár végére lesz csak tömegesen elérhető a védőoltás

„Tavasszal úgy gondoltam, hogy lesz majd második hullám, de az jóval enyhébb lesz, mint az első, de nagyot tévedtem” – nyilatkozta a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus-főorvosa.
11
nov

Orbán Viktor kötelező közterületi maszkhasználatot jelentett be

A polgármesterek jelölik majd ki, hol kell viselni a védőeszközt.
9
nov

Orbán: Este 8 és reggel 5 között kijárási tilalom lesz

Osztrák mintájú szigorítások jönnek.
5
nov

Már decemberben érkezik egy adag orosz vakcina Magyarországra

Azért, hogy el tudják végezni a klinikai vizsgálatokat, és az engedélyezési folyamat utolsó lépéseit is végre tudják hajtani.
9
okt

Orbán: októberben már nem lesz több szigorítás

Szerinte a vakcinára jövő májusig még várni kell.