Címke: Korrekt

30
okt

Korrekt – Kovács László

Hogyan fogunk maszkban enni és inni a vendéglátóhelyeken? Miért van Budapest sokkal nagyobb bajban, mint a vidék? Hányan fognak tönkremenni a járvány miatt és miért lehet baj abból is, ha az állam mindenkinek segíteni akar? A Korrekt vendége Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke volt.
23
okt

Korrekt – Eörsi László

Miért lázadtak fel a munkások a „munkások állama” ellen? Mit akartak és mit nem akartak a forradalmárok? Miért volt különleges az újpesti ’56? Képesek vagyunk-e 64 év után történelmi távlatból visszatekinteni a szabadságharcra? A Korrekt vendége Eörsi László író volt.
16
okt

Korrekt – Balogh Zoltán

A szakdolgozók fele az új egészségügyi törvény miatt kihátrálna az állami egészségügyből, sokan pedig teljesen el is hagynák a pályát- ismertette egy 30 ezres körben elvégzett felmérés eredményét Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke Korrekt című műsorunkban.
9
okt

Korrekt – Dr. Szabad Zoltán

Eufória volt a magyar orvostársadalomban, amikor az első hírek érkeztek az orvosi bérek emelésének és a hálapénz eltörlésének szándékáról, ám ez az öröm nem tartott sokáig. Az egészségügyben dolgozók jogállását szabályozó új törvény ugyanis veszélyezteti az ellátást és a dolgozók jogbiztonságát- mondta el a Korrektben Szabad Zoltán, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke.
3
okt

Korrekt – Véghné Reményi Mária

Október 1-én az idősek civil szervezetei, a nyugdíj kérdés szakértői és hét politikai párt képviselői megállapodtak az idősek életkörülményeit javító intézkedések szükségességéről. A kormánypártok részéről azonban senki sem jelent meg az ülésen. Mi állhat ennek a hátterében? Miért nem ismeri el a fiatalabb korosztály a nyugdíjasok családokért végzett ingyen munkáját? Az idősek világnapja alkalmából Véghné Reményi Máriával, a Nyugdíjasok Budapesti Szövetségének elnökével beszélget a műsorvezető, Balogh Gábor.
4
szept

Korrekt – Kiss Ambrus

Mitől "általános" egy főpolgármester-helyettes? Hogyan került le a napirendről az utolsó pillanatban a temetkezési díjak emelése? Hogyan készül a második hullámra a főváros? Hogyan fogja túlélni a járványt a BKK? Mikor állhat földbe a budapesti költségvetés, és mit tesz a főváros, hogy ezt elkerülje? A Korrekt vendége Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
28
aug

Korrekt – Havasi Gábor

A Korrekt vendége Havasi Gábor, Budapest egészségügyi tanácsnoka Hét napon belül CT-és MR időpontot kapnak azok a fővárosi lakosok, akiknél rosszindulatú daganat gyanúja merül fel. Mindezt a főváros és a kormány megállapodása teszi lehetővé. Többek között erről és az elmúlt évek vitatott, korrupció gyanús ügyeit vizsgáló fővárosi bizottságról is beszélget a műsorvezető, Balogh Gábor Havasi Gáborral, Budapest egészségügyi tanácsnokával.
21
aug

Korrekt – Kerpel-Fronius Gábor

A Korrekt vendége Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, aki beszélt az idősotthonokban bevezetett óvintézkedésekről és a fővárosi forgalom csökkentésére kidolgozott tervekről is.
30
júl

Korrekt – Kovács János

Hány „libernyákot” visz el a hátán Orbán Viktor? Hogyan győzhetett a miniszterelnök Brüsszelben, ha saját bevallása szerint is kisebbségben maradt? Milyen csapdába kerülhet az ellenzék? Hogyan emelte fel a járvány a Fideszt, és hogyan sújthatja le a gazdasági válság? A Korrekt vendége Kovács János politikai elemző volt.
23
júl

ÚKTV – Körkép – Varju László: félmillió új munkanélküli

Magyarországon legalább 500 ezer ember vált munkanélkülivé a pandémia gazdasági hatásainak következtében- jelentette ki Varju László Korrekt című műsorunkban. Újpest - Angyalföld országgyűlési képviselője elmondta azt is, hogy a költségvetésből kikerült az a 200 milliárd forintos összeg is, amit eredetileg az önkormányzatok támogatására fordíthattak volna.