Egészséges Budapest Program: Indulnak az újpesti fejlesztések

  •  
  •  
  •  

December 7-én projektindító megbeszélésre került sor az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében a főváros és Újpest önkormányzata között. Az egyeztetésen az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet vezetősége felvázolta, milyen célokra szeretnék fordítani azt a több mint 528 millió forint támogatást, amely november 24-én érkezett be az önkormányzat számlájára.

A tanácskozáson részt vett Déri Tibor polgármester, Trippon Norbert gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester, Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester, az Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft. képviseletében Ungár Klára, az SZTK igazgatója és Bíró László, az intézmény fejlesztési igazgatója, Varju László, Újpest országgyűlési képviselője, valamint Havasi Gábor, Budapest egészségügyi tanácsnoka.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Így festenek a részletek

Az egyeztetés során kiderült, hogy a legtöbb erőforrást igénylő beruházás a Nyár utcai mentálhigiéniás központ lesz. Ennek egy kisebb bővítés után már 300 négyzetméternél is nagyobb területét Ungár Klára szerint korábban részlegesen rendbe hozták ugyan, de az intézmény régebbi része továbbra is rossz műszaki állapotban van. Az SZTK igazgatója szerint a pszichiáterek és pszichológusok birodalmát 205 millió forintból lehetne műszakilag és gépészeti szempontból is XXI. századi szintre hozni.

Ennek a tervezési eljárása akár karácsony előtt megindulhat, ami azért fontos, mert a támogatási összeget 2022. december 31-ig fel kell használni.

72 millió forintból oldanák meg az új szakemberek foglalkoztatását, akik a szakrendelő megújuló hetedik emeletén, a kibővülő gyógytorna és fizioterápiás részlegen kapnának munkát. Illetve részben a felújítási munkálatok önrészét, 48 millió forintot is az EBP-támogatásból fizetnék.

Ungár Klára (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Sok problémát oldana meg a szakrendelő teljes informatikai korszerűsítése is, amelyhez több kilométernyi kábelt kell lecserélni, illetve több elektronikai és szoftveres hiányosságot is orvosolni kell.

120 millió körüli összeget igényel majd az SZTK eszközbeszerzése és gépészeti felújítása is. Ennek keretében lecserélik többek között a mostani, gyakori alkatrészcserére szoruló röntgengépet és mammográfiai gépet. A reumatológia és a nőgyógyászat ennek keretében kaphat fókuszált lökéshullám-terápia eszközt, a gasztroenterológia egy endoszkópos toronyhoz, az urológia pedig egy cisztoszkóphoz juthat.

Fotó: Várai Mihály / Újpest Média

Ezen felül a betegbehívó rendszert is az SZTK egész épületében kiépítenék.

Példaértékű felkészültség

A megbeszélés kapcsán Havasi Gábor kiemelte:

“A főváros azokkal a kerületekkel tud hatékonyan együttműködni, amelyek előkészített fejlesztési tervekkel rendelkeznek, Újpest önkormányzata pedig egy innovatív, komplex, több évet lefedő koncepciót tudott bemutatni, amelyet Budapest jó szívvel tud támogatni.”

Megpróbáltatásokon át a siker felé

Kanász-Nagy Máté sikerként értékelte, hogy a nehéz gazdasági és egészségügyi helyzet ellenére Újpesten is folytatódhatnak az egészségügyi fejlesztések.

Fontos előrelépésnek nevezte a mentálhigiéniás központ felújítását és kapacitásbővítését, mivel szerinte Magyarországon rendszerint kevesebb figyelmet fordít az egészségügy a mentális betegségek gyógyítására, amire a koronavírus-járvány időszakában kiemelt szükség lenne.

Varju László, Kanász-nagy Máté, Déri Tibor és Havasi Gábor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

Illetve legalább ilyen fontosnak nevezte az SZTK-ban megvalósuló eszközbeszerzéseket, energetikai és informatikai fejlesztéseket.

Egy egészségesebb élet reménye

“Sajnos az önkormányzatok életében mostanság nem gyakori pillanat, hogy új fejlesztéseket jelenthessenek be, bízom benne, hogy a jövőben erre több alkalom lesz”

– fogalmazott Varju László, aki gratulált a IV. kerület vezetésének és megköszönte a fővárosnak az együttműködést.

Az országgyűlési képviselő abban is bízik, hogy a projekt olyan szolgáltatásokat nyújt majd az újpestieknek, amelyek valóban egészségesebb és jobb életet biztosítanak majd a helyiek számára.

528 millió forintból fejlődik az újpesti egészségügy

, , , , , , , , , , , , , ,