Hirek-Kiemelt

16
jún

Heti programajánló – beköszönt a vakáció

A tanév a végéhez közeledik, a nyári szünidő pedig a héten hivatalosan is megkezdődik – és ezzel együtt Újpesten is felpezsdül az élet. Az Újpesti Kulturális Központ jóvoltából ezen a héten is színes és változatos programkínálat várja a város lakóit, kicsiket és nagyokat, családokat és idősebbeket egyaránt. Legyen szó mozgásról, kulturális élményekről vagy közösségi kikapcsolódásról, mindenki találhat magának tartalmas időtöltést.
16
jún

A fővárosi katasztrófavédelem a legjobb!

Június 12-én Szentesen rendezték meg a 2025-ös országos tűzoltófoci-bajnokságot, amelyre tizennégy csapat nevezett az ország minden pontjáról. A győzelmet a fővárosi katasztrófavédők szerezték meg.
16
jún

Remek csokonais siker!

Hoffer-Nagy Bendegúz, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Gimnázium diákja, az UTE dobóatlétája ezüstérmet szerzett diszkoszvetésben a Schulek Ágoston Emlékversenyen – számolt be a kiváló eredményről a gimnázium a facebook oldalán.
15
jún

Újpestről is szabad szemmel látható lesz a Mars és a Regulus együttállása

Június 16. és 18. között érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen három estén át szabad szemmel is megfigyelhető lesz a Mars és az Oroszlán csillagkép legfényesebb csillaga, a Regulus látványos együttállása. A vöröses bolygó és a kékesfehér csillag izgalmas kontrasztot alkotnak majd a nyugati égbolton.
14
jún

Tiszta klíma, egészséges otthon – Miért fontos a klímaberendezések rendszeres karbantartása?

A nyári hőség közeledtével egyre többen kapcsolják be otthonukban a klímaberendezést. Ám sokan nem gondolnak arra, hogy a készülék megfelelő működése és az egészséges beltéri levegő biztosítása érdekében a klíma rendszeres karbantartása és tisztítása elengedhetetlen.
13
jún

Hétvégén változik több BKK-járat menetrendje – Újpesti buszok is érintettek

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a hétvégén ideiglenes menetrend- és útvonalváltozások lépnek életbe karbantartási munkálatok, illetve forgalomkorlátozások miatt. A változások több Újpestről induló járatot is érintenek, ezért érdemes indulás előtt előzetesen tájékozódni.
13
jún

Eltűntek a szemetesek a Farkaserdőből – Tudatos döntés a tisztább erdőkért

A Farkaserdő, amely Újpest egyik legnépszerűbb pihenő- és kirándulóhelye, most egy kisebb, ám jelentős változáson esett át, eltűntek a szemetesek. A döntés mögött tudatos erdőgazdálkodási szemlélet áll.
13
jún

Országos razzia lesz egy héten keresztül

Június 16. és június 22. között fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség. Az akció célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
13
jún

Kaland a Szilas-patak mentén – Terepséta újpesti kisiskolásokkal

A természet csak egy karnyújtásnyira van – ezt élhették át az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola kisdiákjai is, akik az Öko napok programsorozat keretében izgalmas terepsétán vettek részt. A Szilas-patak partján, gumicsizmában, hálóval a kézben fedezték fel a vízi élőlények világát.
12
jún

Véget értek az emelt szintű szóbeli érettségik, kezdődnek a középszintű vizsgák 

Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák. Június 3. és 11. között 70 tárgyból, 268 helyszínen, 4325 tantárgyi bizottság előtt mintegy 71.500-an vizsgáztak.