Összes hír

17
jan

Elhunyt Sas József

A színész-humorista hosszas betegeskedés után távozott el.
17
jan

Koronavírus: csökken a halálozások száma

Egy nap alatt valamivel több, mint 7000 embert oltottak be.
16
jan

Körkép – Jutalmat kapott egy kislányt újraélesztő újpesti rendőr (videó)

Budapest rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette azt a IV. kerületi rendőrt, aki egy második emeletről kizuhant gyereket élesztett újra.
16
jan

„Vörös kódot” hirdettek az ellátórendszerben a nagy hideg miatt

A Fóti úti átmeneti szálló még bírja a terhelést, szükség esetén azonban az újpesti szociális intézmények is készen állnak a segítségnyújtásra.
16
jan

Ezen a hétvégén is csak a Lehel térig juthatunk el metróval

A Lehel tér és Kőbánya-Kispest között pótlóbusz jár.
16
jan

Kiállítás emlékeztet a Don-kanyar hőseire és áldozataira Újpesten

Emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk legszentebb kötelessége – mondta Czigler László alpolgármester.
16
jan

Körkép – Nem hagyja magát a XV. kerület (videó)

3,5 milliárd forintot vesz ki idén a kormány a XV. kerületiek zsebéből, az Újpesttel szomszédos városrész azonban nem hagyja magát, és nem engedi szétszakítani szociális hálóját – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Cserdiné Németh Angéla polgármester tartott.
15
jan

Korrekt – Vermes Ádám – Mi történt valójában a Capitolium ostrománál? (videó)

Mi történt valójában a Capitolium ostrománál és milyen károkat okozott ez az Egyesült Államoknak? Hogyan rendeződnek át a nagyhatalmi erőviszonyok és mi lesz ebben az Európai Unió szerepe? A Korrekt vendége Vermes Ádám, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
15
jan

Körkép – Teljes adás (videó)

Témáink: - Megfosztotta tisztségeitől Déri Tibor polgármester a jobbikos Szabó Balázst - Megszólal ezügyben egy Afrika-szakértő is - Eljárást indított az újpesti rendőrség egy tanfolyamokat szervező cég ellen - 3,5 milliárd forintot vesz ki idén a kormány a XV. kerületiek zsebéből - Az Árpád út helyett az Attila utcában lesz éjszaka is nyitvatartó patika - Érkeznek a kéményseprők! - Itt a hideg: elöregedett járműparkkal kénytelenek dolgozni az FKF szakemberei - Nehéz időszak a hajléktalanoknál - a segítség életeket menthet!
15
jan

Ők kerülnek a visszahívott képviselő helyére a bizottságokban

A polgármester csütörtökön hívta vissza minden tisztségéből Szabó Balázst.