Összes hír

15
szept

Egészséges étkezés az iskolában

Az iskolában is fontos az egészséges étkezés, sőt, talán ott a legfontosabb. A menzai koszt viszont nem mindig felel meg ennek, ugyanakkor kevés pénzből is sokat tehetünk a gyerekekért.
15
szept

Körkép – Maszk nélkül ne utazzon és ne menjen szórakozni!

Mától leszállíthatják a maszkot nem viselő utasokat a MÁV és Volánbusz járatairól. Péntektől a fővárosban 15 ezer forintos helyszíni bírsággal sújthatják azt, aki nem visel maszkot zárt térben, például moziban, színházban, hangversenyeken. A helyiség tulajdonosát 50 ezer forintra is büntethetik emiatt.
15
szept

Körkép – Újítások az SZTK-ban

Nem kell sorban állni a betegfelvételnél az újpesti SZTK-ban, a szakrendelésekre egyszerűen kezelhető, automata ügyfélfogadó oszlopnál lehet bejelentkezni. A betegeket és a dolgozókat új levegőtisztító berendezések is védik.
15
szept

Bekeményít a MÁV és a Volán: mától leszállítják, akin nincsen maszk

Egyszeri felszólítás után lakott területen bárhol leszállíthatóak a renitensek.
15
szept

Bővülnek és megújulnak az önkormányzati lakások

Hamarosan jóval több önkormányzati bérlakás áll  majd az újpestiek rendelkezésére
14
szept

Döntött a főváros: 15 ezer forintba kerülhet, ha nem viselünk maszkot

Rendkívüli ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés.
14
szept

Művészbejáró – Őze Áron

Őze Áron játszik, rendez és igazgatóként felelősségteljes döntéseket hoz nap mint nap. Erről és sok minden másról mesél a Művészbejáróban.
14
szept

Nincs megállás: folyamatosan drágulnak a gyümölcsök

Számos oka lehet a csillagászati áraknak, az előnytelen időjárás mindenképp közrejátszott a folyamatban.
14
szept

Elment rájuk 300 milliárd, mégsem érkezett meg augusztusig az összes kínai lélegeztetőgép

Ha szükség is lenne ennyi berendezésre, akkor sem lenne elég orvos, aki szakszerűen működtetni tudná azokat.
14
szept

Erősítené az állatvédelmi járőrszolgálatokat a budapesti ombudsman

Szabó Rebeka küzdene az állítkínzók és a szaporítók ellen, csökkentené a hontalan állatok számát is.