Újpest megsegíti a város házi- és gyermekorvosait

  •  
  •  
  •  

Kigazdálkodhatatlan áremelkedést jelent a háziorvosi praxisoknak az energiaárak emelkedése, Újpest Önkormányzata ezért átvállalja a rendelők novemberi és decemberi rezsinövekményét, hogy biztosítsa a stabil egészségügyi alapellátást városunkban. Hosszú távon azonban csak az állami segítség gyógyíthatja a bajt.

Közös gondolkodásra hívta Újpest háziorvosait dr. Trippon Norbert alpolgármester, hogy együtt találjanak megoldást arra a meglehetősen nehéz helyzetre, melybe az energiaárak drasztikus emelkedése hozta az újpesti praxisokat. A Polgár Centrumban rendezett beszélgetésen ott volt Perneczky László népjóléti alpolgármester, Hock Zoltán, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és Szathmáry Kornélia, az UV Zrt. műszaki igazgatója is, hiszen az épületeket az önkormányzati cég biztosítja a háziorvosi praxisok számára.

Léptékváltás

Az energiaárak emelkedése ma mindenkit alaposan megvisel, a lakosságtól az önkormányzatig – hangsúlyozta bevezetőjében dr. Trippon Norbert alpolgármester. Újpest esetében például, a mai számítások szerint, az önkormányzati intézmények – óvodák, bölcsődék, kulturális létesítmények stb. – rezsiszámlája a 2021-es félmilliárd forintról idén jóval több mint egymilliárd, jövőre pedig bőven kétmilliárd forint fölé nőhet. Ez is nagyon sok, de sokkal több is lehetne, ha Újpestnek nem sikerül még tavaly a mostani feltételeknél jóval kedvezőbb szerződéseket kötni – tette hozzá dr. Trippon Norbert.

Trippon Norbert és Perneczky László

Az önkormányzat természetesen mindenhol takarékoskodik, projekteket vágott félbe, halasztott el, azokban az intézményeiben pedig, ahol lehet, lejjebb vették a fűtést, mindez azonban nem oldja meg, csak kezeli a problémát. És a hatalmas energiaár-emelés persze nagyon fáj Újpest háziorvosi praxisainak is, hiszen míg azok összesítve valamivel több mint tízmillió forintot költöttek fűtésre tavaly, a következő időszakban – ugyancsak a mai számítások szerint – közel 200 millió forintot kellene ugyanezért kifizetniük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg egy átlagpraxis átalányban fizetett fűtése tavaly havi 16 ezer forintba került, idén ugyanez az előzetes számítások szerint átlagosan 282 ezer forint, ami már elviselhetetlen teher a háziorvosoknak. Ebben a helyzetben pedig egy gondoskodó önkormányzat, legyenek bármilyen korlátozottak is a lehetőségei, egyszerűen nem ülhet ölbe tett kézzel – hangsúlyozta az alpolgármester.

Sok(k)

A helyzet valóban tarthatatlan, a háziorvosok ugyanis biztosan nem fogják tudni kifizetni a drámaian megugrott rezsiszámlákat – jelentette ki a fórumon dr. Szabó Gergő káposztásmegyeri háziorvos, aki a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újpesti területi szervezetének vezetőjeként hivatalból is gyűjti és csatornázza a 70 kerületi kolléga véleményét. De az orvosoknak nem is dolguk „kigazdálkodni” ezt a pluszpénzt, hiszen nem gazdálkodnak, hanem gyógyítanak, ellátják azt a feladatot, amelyet az önkormányzattól vállaltak át, így a megoldást is közösen kell megtalálni, még akkor is, ha a problémát nyilvánvalóan nem Újpest feladata kezelni – tette hozzá.

Hangsúlyozta azt is, hogy a praxisokban, amelyek a meredek áremelkedés miatt gazdaságilag már most is borotvaélen táncolnak, egyszerűen nincs min spórolni, hiszen a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott minden fillérnek megvan a törvényileg kijelölt helye, a pénzt nem is költhetik másra, és nem halmozhatnak fel tőkét sem, így a megemelkedett rezsiköltséget sem tudják miből kifizetni. A fórumon elhangzott az is, hogy a háziorvosok mindannyian (kényszer)vállalkozók, így például csak a „céges” üzemanyagot tankolhatják, miközben nyögik a praxis közvetlen működtetéséhez szükséges egyéb kiadások (őrző-védő szolgálat, takarítás, veszélyeshulladék-szállítás, gyógyszerek, papír, nyomtató, járulékok, bérköltség… stb.) folyamatosan növekvő terheit is.

Trippon Norbert és Perneczky László

Ha pedig nem változik a helyzet, bármennyire fáj is ez a betegeikkel mostanra szinte összenőtt családorvosoknak, sokan közülük kénytelenek lesznek jövő év elején vagy szolgálati viszonyba visszalépni, vagy egyszerűen felállni a székükből, ami viszont hatalmas terhet rak majd azokra, akik maradni igyekeznek, és előbb-utóbb ők is továbbállnak, utánpótlás pedig ilyen körülmények közt biztosan nem lesz.

Újpest megsegíti a házi- és gyermekorvosokat

Abban a találkozó szinte minden résztvevője egyetértett, hogy a helyzetet hosszú távon és megnyugtató módon nem a rendelőkben és nem is az önkormányzatnál, hanem magasabb szinten lehet csak megoldani, hiszen az életben maradásukért küzdő praxisok egy állami alapfeladatot látnak el az egyre jobban megkopasztott önkormányzatokon keresztül. Ha például egy kormányzati döntés nyomán a praxisok is lakossági áron kaphatnák a gázt és a villanyt, már könnyebb lenne a helyzetük, de sokat segítene az is, ha végre hozzányúlnának 15 éve változatlan praxisfinanszírozáshoz.

Egyetértés volt abban is, hogy a problémákat és azok lehetséges megoldásait mind az önkormányzatnak, mind az orvosi kamarának nagyon hangosan és érthetően kell artikulálnia a kormány felé a rendelkezésére álló csatornákon, hogy odafent is meghallják végre, mekkora a baj, és talán lépnek végre. Addig viszont, átmeneti megoldásként az idén novemberi és decemberi rezsiszámlák tavalyihoz viszonyított növekményét Újpest Önkormányzata átvállalja a város háziorvosi praxisaitól, hogy biztosítsa a rendelők biztonságos működését, ezzel pedig a betegek biztonságos ellátását Újpesten – jelentette be a fórumon dr. Trippon Norbert alpolgármester. Az egyeztetések év végéig is folytatódnak, bízva abban, hogy addigra talán már a kormányzat is reagál, és segít valóban megnyugtató módon és hosszú távra megoldani a háziorvosi praxisok helyzetét.

, , , , , , , , , , , , ,