•  
  •  
  •  

Az egyik legjobban várt időszak érkezik el augusztus végén a IV. kerület életében, amikor Újpest önálló városi múltjának kezdetét ünnepeljük – ezúttal a koronavírus-járvány kötöttségei nélkül. Az Újpesti Városnapok programjáról, a szervezésről és az ősszel várható egyéb rendezvényekről Bedő Kata kultúráért felelős alpolgármesterrel beszélgettünk.

– Milyen újdonságokra számíthatnak az idei Városnapokon az újpestiek, lesz-e változás 2021-hez képest?

– Változás legfeljebb annyiban lesz, hogy egyre színesebb programokkal várjuk az újpestieket. Nemcsak a felnőtteknek, de a gyermekek számára is mindhárom nap tematikus programcsomaggal készülünk. Sportolási lehetőségek, kitelepült játszóház, gyermekprogramok, pontgyűjtő program, VR-szimulátorok kipróbálása, falmászás, holdjáró kerekek, kézműves foglalkozások és hagyományos malmos búzaszemőrlés, majd sütés is lesz a több napos rendezvényen. Emellett vasárnap gyermekkoncert és a BENU egészségszigetén egészségmegőrző programok, ajándékcsomagok, 3D mozi is várja a fiatalokat. A legkisebbek mellett ugyanakkor az idősebb korosztály is megtalálja a számára leginkább megfelelő kikapcsolódást.

Bedő Kata

– Kik a legjobban várt zenei fellépők?

– Nem szeretnék bárkit is kiemelni, hiszen minden előadónk a szakma kiválósága, így senkit nem sorolnánk előrébb, vagy hátrébb. A programsorozatot az In Fusion Trió a Heureka Pop Orchestra szimfonikus kíséretével nyitja meg augusztus 26-án a Szent István téren, akikhez nem kisebb művészek csatlakoznak, mint például Curtis vagy MYRA Monoka. A péntek estét az Arató Videodiscóval zárjuk, amely egy igazán bulizós átvezetés a retró zenék világától a napjaink sztárjaiig. Szombaton Szekeres Adrien hangja és Burai Krisztián live showműsora koronázza meg az estét, de semmiképp sem feledkezhetünk meg a nemzetiségek vasárnapi programjairól. A kulturális palettát színesíti Juhász Anna irodalmi zenés estje és a zsinagógában megrendezésre kerülő kántorkoncert, a MÁV szimfonikusok közreműködésével. Érdemes lesz minden programunkra kilátogatni, hiszen Újpest várossá nyilvánítását kellően magas színvonalon, az itt élőkkel közösen kell megünnepelnünk.

– A koncertek mellett számos kulturális program készül, ezek közül melyek a legjelentősebbek?

– Méltó módon, egy koszorúzással egybekötött megemlékezéssel fogunk tisztelegni Ugró Gyula, Újpest első polgármesterének síremlékénél, amelyet az önkormányzat nemrég újíttatott fel. Majd gróf Károlyi István emléktábláját avatjuk újra, amely átkerül a városháza homlokzatára. Az önkormányzat épülete előtt az újpesti iparosokról szóló szabadtéri kiállítás nyílik, emellett az érdeklődők egy városházi sétán is részt vehetnek majd.

– Eddig a járványhelyzet okozott sok kellemetlenséget a szervezés terén, idén milyen kihívásokkal kellett megküzdeni?

– Természetesen a programok összeállítása mindig kihívásokkal teli. Vannak, akiknek teljesül a szívük vágya, és az általuk kedvelt előadó kerül színpadra, és vannak, akiknek a kiegészítő programokkal tudunk a kedvében járni. Az elmúlt évek járványidőszaka után minden kihívás elenyészőnek tekinthető, és a legnagyobb öröm, hogy végre védőtávolság és maszk nélkül „láthatjuk vendégül” Újpest teljes közösségét. Ez mindenért kárpótol minket, szervezőket.

– A Borvíkenden bővül-e az eddig megszokott programkínálat, változik-e valami az eddig bevett gyakorlathoz képest?

– Az idei egy jubileumi év a Borvíkendet tekintve. Idén ötödik alkalommal tartjuk meg a borászati rendezvényt, amely nem véletlenül Újpest leglátogatottabb gasztroprogramja. A neves borászatok mellett tavaly ginbárral és pálinkáriummal, idén már spirit- és pezsgőbárral is bővítjük a kínálatot. Nemcsak a borászok, de a kiváló vendéglátósok sorát is növeltük, így mindenki megtalálja a kedvére való fogásokat. Ismét remek kézművesek és varázslatos hangulat várja majd a kilátogatókat.

Újpeti Tökfaragó (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

– Milyen rendezvények várnak még idén ősszel az újpestiekre?

– A borvíkend után sem állunk meg. Szeptember 24-én a Futó- és kerékpáros nap keretében megtartjuk a Káposztásmegyeri Napot, amelyre sajnos az elmúlt két évben nem volt lehetőségünk, és ugyanerre a napra Újpest első félmaratonját is meghirdettük, amelyre szeptember 11-éig lehet jelentkezni. Idén sem feledkezünk meg az időseinkről: szeptember végén ismét a Szent István téren köszöntjük őket egy koncertsorozattal. Ezt követően pedig az őszi Sportpartin a mozgás mellett mindenki bemutathatja csapatának főzőtudományát. A tavaly október 23-án bemutatott hadijátékot és megemlékezést idénre kibővítjük, de erről még nem szeretnék részleteket elárulni. A hagyományoknak megfelelően idén is lesz lámpás felvonulással egybekötött Márton-napi rendezvény és megtartjuk az Újpesti Tökfaragót is. Nagyon bízunk benne, hogy a járványidőszak nem gátol meg minket abban, hogy minden programot a tervek szerint tarthassunk meg, hogy minél színesebb programokkal kárpótolhassuk az újpestieket az elmúlt években elmaradt programokért.

, , , , , , , , , , , , ,