Címke: Helyi Érték

17
szept

Helyi Érték – Bernolák Béla

A stúdióban Bernolák Béla fotós a vendégünk, akinek „A háború lelke” című, szeptember 25-én nyíló kiállításáról beszélgetünk.
10
szept

Helyi Érték – Tűzoltó Skanzen Újpesten

Megnyitotta kapuit az újpesti Tűzoltó Skanzen, a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság mögött, a Szent László téren. Az Európában egyedülálló kiállításon megtekinthetők a régi magyar tűzoltóautók és eszközök.
9
szept

Helyi Érték – Rojkó Annamária

Újpestért díjat kapott Rojkó Annamária szerkesztő-újságíró.
26
aug

Helyi Érték – Somogyvári Fanni

„Együtt még szebb, a másik ember ajándék…” – így énekeltek a monori cigánysor kis lakói abban a táborban, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat és a Műegyetemi Katolikus Közösség mellett a káposztásmegyeri plébánia önkéntesei tartottak. Az itt szerzett tapasztalatok alapján az újpesti kötődésű szervezők azt szeretnék, hogy a kerületben is elinduljon egy olyan program, amely összefogja a fiatal önkénteseket. Vendégünk a tábor egyik főszervezője, Somogyvári Fanni.
26
aug

Helyi Érték – Népsziget II.

A Népsziget sorozat második része, most egy másik szemszögből közelítjük meg az ottani értékeket.
19
aug

Helyi Érték – Havas Henrik

A Helyi Érték vendége Havas Henrik, aki mesélt újpesti kötődéséről, családjáról és persze az újpesti fociról is, saját otthonában látott vendégül minket.
25
júl

Helyi Érték – Ételműhely Lakásétterem

Ételműhely Lakásétterem. Egy igazi gasztronómiai élmény Újpest szívében! Különleges vendégszeretet, mennyei ételek fantasztikus környezetben. Egy fiatal pár merész, de annál csodásabb vállalkozása a Helyi érték eheti adásában.
18
júl

Helyi Érték – Népsziget I.

...
5
jún

Helyi Érték – Trianon Újpest történelmében

Száz évvel ezelőtt odalett az ezeréves ország, viszont megszületett az etnikailag egységes nemzetállam. Trianon nélkül nem érthető meg a mai Magyarország sem, kérdés, hogy Trianont értjük-e, értik-e. Gábriel Tibor történésszel, a Budapesti Honismereti Társaság titkárával beszélgetünk.
17
ápr

Helyi Érték

...