•  
  •  
  •  

Egyeztetésre hívta össze dr. Trippon Norbert, a kerület költségvetéséért is felelős alpolgármestere az önkormányzati cégek és intézmények vezetőit, hogy megbeszéljék, hogyan reagálhatnak saját területükön a megugró energiaárakra. Az október 3-i találkozóra kész javaslatokkal érkeztek az intézményvezetők.

Hock Zoltán vezérigazgató, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. vezetője elmondta, hogy a központi irodaházukban 20 fokra csökkentik a korábbi, 23 fokos hőmérsékletet, s ezzel mintegy 18 százalékos megtakarítást remélnek. Vizsgálják a piac hűtési és fűtési lehetőségeit is, ott átlagosan 25 százalékos megtakarítást remélnek.

A Tarzan Parkot teljes egészében leállítják szezonon kívül, legközelebb jövő tavasszal nyílik meg, komoly megtakarítást eredményezve.

Belán Beatrix, az Újpesti Kulturális Központ ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 20 fokot irányoznak elő az irodákban. A közlekedőterekben, ahol csupán áthaladnak a látogatók, lehet alacsonyabb is a hőmérséklet. A rendezvények idején, s különösképpen a gyerekrendezvények során viszont magasabb lesz az UKK-ban a hőmérséklet.

Dr. Dallos Andrea, a IV. kerület jegyzője kiemelte, hogy a Városházán mind a munkatársak, mind a hozzájuk érkező ügyfelek komfortérzetére is tekintettel kell lenniük, a jogszabályban előírt 20-21 fokot biztosítani fogják.

A jegyző viszont megköveteli a munkatársaitól, hogy kizárólag szükség esetén használják a nagy világítótesteket, és az energiatakarékos lámpákat részesítsék előnyben.
Az önkormányzati óvodák esetében viszont a gyerekek egészsége az első.

Csabainé Kurucz Orsolya intézményvezető szerint ők a világításon és a mosáson tudnak spórolni.

Az újpesti bölcsődékben a nyit­vatartásokat a szülők igényeihez igazították, ami napi egy órányi megtakarítást hozott. Kocsis Ildikó, az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézménye vezetője kifejtette, a kisgyermekeik érdekében továbbra is 22-24 fok lesz a helyiségekben és a fürdőszobákban.

Bíró László, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet fejlesztési igazgatója elmondta, hogy az SZTK-ban a korábbi 24-25 fokot 20-21 fokra csökkentik. Kivételt képez a fűtéscsökkentés alól a gyermekgyógyászat, a nőgyógyászat, ezeknél a részlegeknél helyi fűtéssel oldják meg a hőmérséklet-emelkedést.

Pető Dániel, az Újpesti Pályázati Projektmenedzsment Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy nyáron kiépítettek egy klímarendszert, így télen nem gázzal, hanem klímaberendezéssel biztosítják a 21 fokot.

Etter Márk, az Újpesti Város­gond­nokság ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy 20 fokban maximalizálják az irodai hőmérsékletet, továbbá a kihasználatlan- és a közlekedő-helyiségeket minimálisan temperálják. Ahol csak lehet, energiatakarékos LED-lámpákat szerelnek fel.

Varga Zsolt, az Újpest Önkormányzata Gazdasági Intézménye igazgatója kijelentette, hogy 15 órától másnap reggel 6-ig visszaveszik a fűtést, és hétvégén se fűtik feleslegesen az épületet.

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,