Összes hír

31
aug

ÚKTV – Körkép – Átvehetők az utalványok

Mától vehetik át a kerületi nyugdíjasok az Újpest+ Megbecsülés utalványokat. Az értesítőjükben kijelölt 11 helyszín valamelyikén, hivatali időben kaphatják meg az élelmiszercsomagok helyébe lépő juttatást, melyet azt az újpesti piac mintegy 150 kereskedőjénél válthatnak be hidegélelmiszerre.
31
aug

Több mint ezer négyzetméteren javítják a kátyúkat Újpesten

Újabb szégyenfoltoktól szabadul meg a kerület.
31
aug

Kerpel-Fronius Gábor: Ne cipeljük magunkkal a múlt terheit!

Az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes az Újpest Médiának nyilatkozva hangsúlyozta: Budapest felkészült a járvány második hullámára.
31
aug

Telek András: Soha nem voltam csonttörő

Soha nem okoz gondot az egykori ferencvárosi labdarúgónak, hogy napi szinten az „ősellenfél” területére lép, hiszen a munkája sok-sok évig Újpestre szólította.
31
aug

178 új fertőzöttet találtak

Elhunyt egy 68 éves idős beteg.
30
aug

Hetven gyereket érinthet a koronavírus-fertőzés egy óbudai óvodában

Három dolgozó tesztje lett pozitív az intézményben.
30
aug

Kanász-Nagy Mátét választották az LMP új társelnökévé

Újpest alpolgármestere meggyőző fölénnyel nyerte el a pozíciót.
30
aug

Panelek közt nő Újpest legszebb kertje

Augusztus 25-én adták az Újpest Legvirágosabb Társasházi- és Magánkertje pályázat győzteseinek az elismeréseket.
30
aug

Kásler: A fertőzött osztályok és iskolák átállnak digitális oktatásra

A miniszter szerint egész intézmények nem fognak megfertőződni.
30
aug

Színházi képzés fiataloknak Újpesten

A művészet szeretete mellett a gyakorlati készségek elsajátításában is segít a kezdeményezés.