A Népsziget – régebbi nevén Szúnyog-sziget – különleges helyet foglal el Újpest életében: lombos fái alatt számos üdülő, csónakház, vízitelep, illetve hangulatos büfék bújnak meg, és itt állt régen a Ganz hajógyár. Sportlétesítményekből sosem szenvedett hiányt a terület, ám ma már nehéz lenne elképzelni, hogy különféle stadionok magasodjanak a kedvelt kirándulóhely fölé.
Hosszú évtizedeken keresztül igen sokan eldöntött tényként számoltak azzal, hogy itt építik fel a magyar rendezésű olimpiának otthont adó létesítményeket, illetve később a hazai tömegsport „templomát”, a Nemzeti Stadiont.
Első lépések az álmok útján
A sziget legnagyobb, ténylegesen meg is épült sportlétesítményét, az UTE tízezer fős befogadóképességű sportpályáját 1903. május 24-én nyitották meg a nagyközönség előtt atlétikai versenyek, futballmérkőzés és díszvacsora kíséretében. Az 1922-ig működő létesítményen túl azonban a sziget nagyobb része kifejezetten elhanyagolt volt.
Az újpesti helyhatóság többször is hiába kérte a kormányzatot, hogy a terület kerülhessen az ő kezelésükbe, a földművelésügyi tárca elzárkózott ettől. 1913-ban is csak akkor adták volna bérbe a városnak, ha az infrastruktúra kiépítését és fejlesztését Újpest önerőből végzi el, amire nem volt fedezet.
Az elsodort olimpiász
Az 1910-es évek első felében a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban gyakorlatilag eldöntött tény volt, hogy az 1920-ban sorra kerülő rendezvény – más pályázó hiányában – Budapesten lelhet otthonra. A döntéshozók ekkor már lelkesen keresték a leendő olimpiai stadion helyét.
A kor szokásai szerint még csak egy 60-80 ezer fő befogadására alkalmas létesítmény elhelyezéséről folyt a szakmai vita, amelynek során a Vérmező és a régi lóversenytér területe került a középpontba. Az első világháború 1914-es kitörése azonban az egész folyamatot zárójelbe tette, hazánk pedig vesztes országként végül nem rendezhetett olimpiát.
A nemzet sportcsarnoka
Az elillant olimpiai ambíciókat hamar felváltotta egy új koncepció. Hajós Alfréd a Tanácsköztársaság idején vetette fel a „Magyar Stadion” építésének szükségességét. A híres sportoló-építész elsősorban a Margitsziget mellett érvelt és főleg a tömegsport igényeit elégítette volna ki, amiben nagy fontosságot tulajdonított a víz közelségének.
A Hajós-Villányi-féle stadionterv
Tanulmányában elsőként vetette fel a népszigeti sportcsarnoképítés lehetőségét az UTE-pálya helyére, ugyanakkor már ő is rávilágított, hogy a helyszín megközelíthetősége „kissé körülményes”, és túlságosan messze fekszik Dél-Pesttől.
A testedzés kiszemelt otthona
A népszigeti olimpiarendezés tervét Manno Leonidas és Langer Károly 1921-es tanulmánya boncolgatta a legrészletesebben. A szakemberek az újpesti téli kikötő kibővítésével és a sziget feltöltésével egy olyan komplexumot álmodtak Egyesített Sporttelepek néven, amelyben „mindennemű testedzősport méltó otthont találna”.
1923-tól az elgondolás fő támogatója lett Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök is, aki a leendő stadiont a művészeteknek is helyt adó „kultúrközpontként” képzelte el, amihez az első magyar testnevelési főiskolát is hozzákapcsolta volna.
Gömbös Gyula
A terv helyeslői a sajtóban többször is hangoztatták véleményüket, miszerint:
„A jelenleg elhanyagolt (…) sziget nincs messze a fővárostól, villamosvasúton, hajón és kocsin könnyen megközelíthető és végül levegője is kifogástalanul tiszta.”
De sokaknak az is fontos volt, hogy „az újpesti lakosságnak is legyen végre egy Margitszigete”. 1925-re már repülőtér, autóversenypálya és egy sportmúzeum terve is a koncepcióba került.
Lehűtött kedélyek
Az 1925. március 28-ai terepszemle végül áthúzta az egyre vadabb számításokat. Ahogy a Magyarország akkori cikke fogalmaz:
„A szemlén résztvevőkben az a meggyőződés alakult ki, hogy a terv teljesen fantasztikus és kivihetetlen.”
Az Egyesített Sporttelepek vázlatterve (a képre kattintva nagyobb felbontásban jelenik meg)
A közéleti és szakmai előkelőségek két és fél kilométert gyalogoltak az újpesti vasúti hídtól a kiszemelt területen, és Gömbös hiába magyarázta közben Manno Leonidas koncepcióját, nem győzte meg társait. A legnagyobb akadályt a szükséges mederrendezési munkákban látták: a stadionépítéshez kilencmillió köbméter kavicsot kellett volna kiemelni a téli kikötőből, több tízmilliárd koronás áron. Ha ez sikerült is volna, éveket kellett volna várni arra, hogy építhessenek is a kavicsrétegre.
A másik probléma a közlekedés volt: a szigetre a kor infrastruktúrája és technikai feltételei mellett képtelenség lett volna biztonságosan annyi embert szállítani, amennyit az elképzelt létesítmények vonzottak volna.
Bár Gömbös kitartott a terv mellett, és még áprilisban is hosszú cikket íratott róla a Szózatba – ebben már a szigetre vezető új utak és villamosvonalak is szerepeltek –, a bírálókat ez sem győzte meg. Az 1926-os árvíz és a nyomában vészesen megemelkedett talajvíz pedig nemcsak a Népszigetet pusztította le, de az Újpest tőszomszédságában megrendezett olimpiáról szóló álmokat is örökre a hullámsírba küldte.
A Nemzeti Stadion évtizedes viták után, Népstadion néven végül a régi lóversenytéren épült fel 1948 és 1953 között, helyén ma a Puskás Aréna áll.