Tari Tamás

11
máj

Segítség azoknak a betegeknek, akiknek a vizsgálatához előírás a negatív korona-teszt

Az önkormányzat a főváros jóvoltából újabb fronton tudja támogatni a járvány elleni küzdelmet.
11
máj

Politikai bosszú? – A kormány feltételekhez kötné a fővárosi szigorítások lazítását

„Én azt gondolom, hogy egy világjárvány alatt politikai támadást indítani, az kimeríti az aljasság fogalmát.”
11
máj

Mától mobiltelefonon is elérhetők a szakrendelések az SZTK-ban

Hasznos információk és kötelező tudnivalók az újrainduló rendelésekről.
11
máj

Késsel fenyegetőzött egy koronavírusos beteg a Szent László Kórház karanténosztályán

A rendőrség eljárást indított.
11
máj

A krumpliosztás méltatlan rendszerét felváltja az Újpest + Megbecsülés Program

Az önkormányzat egyszerre támogatja az időseket és a helyi vállalkozásokat.
11
máj

Továbbra is Budapesten és Pest megyében a legmagasabb a fertőzöttek száma

De Fejér és Zala megyében is sok a megbetegedések száma.
11
máj

Állami pénzből vásárolhatnak fel a vírus miatt bajba jutott cégeket a NER oligarchái

Az ügyletekbe még a versenyhivatal sem szólhat bele.
11
máj

Kötbér-karate: már több mint 8 milliárd forintért fut a BKV a metrókocsik felújítása kapcsán

Nem sok esély van arra, hogy az orosz cégen bevasalják az összeget.
10
máj

Öngyilkos lett egy magyar férfi egy vesztegzár alatt lévő óceánjárón

Tragédia.
10
máj

Hamarosan elkezdhetik visszaengedni a betegeket a kórházba?

Ezért megérte hazazsuppolni a páciensek jelentős részét.