Az Újpest FC és az UVSE is csatlakozott az Adventi Ajándékgyár gyűjtéséhez

, , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Korábban már beszámoltunk róla, hogy bár az adventi vásár elmarad, az Újpesti Adventi Ajándékgyár adománygyűjtő pontja üzemelni fog az ünnepi időszakban. Most újabb jó hír érkezett a legszegényebb kerületi gyermekek megsegítését célzó akcióval kapcsolatban.

Az Újpest FC focistái és az UVSE vízilabdásai is bejelentették, hogy közösen vesznek részt a nehéz sorsú családok karácsonyát bearanyozó adománygyűjtésben.

“Az Újpest FC minden évben a szurkolók segítségével karácsonyi gyűjtésbe fogott az országhatáron belül vagy éppen azon kívül élő, szegény sorsú gyerekeknek és családoknak. Az adományokat mindig személyesen, játékosokkal egyetemben vittük el, és ott töltöttünk egy napot, játszottunk, fociztunk és az egész települést vendégül láttuk. Ebben az évben a pandémia felülírta az utunkat, de talán még nagyobb szükség van a segítségre a járvány miatt a családoknak, mint eddig”

– áll a focisták közleményében.

A klub kiemelte, hogy sokan vesztették el a munkájukat az első hullámban, vagy most fenyegeti őket ennek a lehetősége.

“De a karácsony nem maradhat el. Egy gyermeknek nem tudod megmagyarázni, miért nem kerül ajándék a fa alá, vagy lakoma az asztalra. Éppen ezért most nagyobb erőkkel próbálunk gyűjteni, és partnerünkkel az UVSE-vel közösen csatlakoztunk az Újpest Önkormányzatának Adventi Ajándékgyár 2020 kezdeményezéséhez, melyet Bedő Kata alpolgármester szervez”

– indokolták a jótékonysági gyűjtésen való részvételüket. Az adományozás technikai részleteivel kapcsolatban ezt írták:

“Csatlakozzatok ebben az évben is az adománygyűjtéshez, állítsatok össze egy cipősdoboznyi ajándékot és hozzátok be a Szusza Ferenc Stadion Megyeri úti 1-es pénztáránál lévő akkreditációs ablakhoz (érintésmentes leadás, csak tedd be az ablakon a csomagot) november 19-től minden nap reggel 8 és délután 7 óra között (1044, Budapest, Megyeri út 13.), vagy a Hajós Alfréd Uszodába a köpenyszárító részhez (női kabin mellett) (Margitsziget) hétköznapokon, reggel 8 és délután 7 óra között. Kérünk benneteket, hogy az egészségügyi előírásokat mindenképpen tartsátok be, maszk viselése kötelező. (…)
Az adományokat december 6-ig várjuk, majd ezeket a futballistákkal és vízipólós srácokkal együtt átvisszük az önkormányzat Adventi Ajándékgyűjtő pontjához, ahonnan az alapítvány eljuttatja az újpesti, rászoruló és hátrányos helyzetű családokhoz.”

A további részletek az Újpest FC OLDALÁN olvashatók.