Címke: ÚKTV

11
szept

Mozaik – Prof. Dr. Lacza Zsombor

Eddig 16 koronavírusos beteg gyógyult meg a magyar fejlesztésű vérplazma-terápiának köszönhetően. Az eljárást kidolgozó cég vezetője szerint a tünetek megjelenését követő 3 napon belül kell beadni a készítményt. Prof. Dr. Lacza Zsombor a Mozaikban is elmondta: várják a donorok, azaz a fertőzésből felépült felnőttek jelentkezését.
10
szept

Körkép – Csak maszkban utazhatunk

A járványhelyzet miatt szigorít a BKK. Aki a közlekedési eszközökön nem takarja el az arcát maszkkal vagy kendővel, az ellenőrök 8000 forintra büntethetik.
10
szept

Helyi Érték – Tűzoltó Skanzen Újpesten

Megnyitotta kapuit az újpesti Tűzoltó Skanzen, a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság mögött, a Szent László téren. Az Európában egyedülálló kiállításon megtekinthetők a régi magyar tűzoltóautók és eszközök.
9
szept

Helyi Érték – Rojkó Annamária

Újpestért díjat kapott Rojkó Annamária szerkesztő-újságíró.
8
szept

Újpesti Sport – Maros-Szabó Réka, Maros Réka

Négy éremmel gazdagodott a karantén utáni első versenyén a Limes SE versenyzője, Maros-Szabó Réka. Célja, hogy a közeledő országos bajnokságon is a dobogón végezzen.
8
szept

Művészbejáró – Feng Ya Ou Ferenc

A fiatal előadó több tehetségkutató műsorban is megfordult az elmúlt években. Hosszú éveken át komolyzenét tanult, ma is folyamatosan képzi magát, talán emiatt az egyik legígéretesebb fiatal magyar énekes, dalszerző. A Művészbejáró vendége Feng Ya Ou Ferenc énekes.
7
szept

Körkép – Karanténban a Babits Gimnázium diákjai

Az Újpesti Babits Mihály Gimnázium három osztályának tanulói kerültek karanténba, miután négy diák COVID tesztje pozitív lett. Az intézmény igazgatónője szerint a diákok nem az iskolában fertőződtek meg, hanem kívülről hurcolták be a vírust. Mint arról már korábban beszámoltunk, augusztus végén a gimnázium egyik dolgozójáról bizonyosodott be, hogy COVID-fertőzött.
4
szept

Körkép – Teljes adás

Nevet változtattunk, mostantól Újpesti Közéleti Televízió helyett Újpest TV néven sugározzuk adásunkat. Műsorainkat, a sugárzási időket és a csatornakiosztást ez a változás nem érinti. A továbbiakban a You Tube-on az új és a régi néven egyaránt megtalálják műsorainkat. Most pedig tekintsék meg heti hírösszefoglalónkat, a Körképet, benne a következő témákkal.
4
szept

Korrekt – Kiss Ambrus

Mitől "általános" egy főpolgármester-helyettes? Hogyan került le a napirendről az utolsó pillanatban a temetkezési díjak emelése? Hogyan készül a második hullámra a főváros? Hogyan fogja túlélni a járványt a BKK? Mikor állhat földbe a budapesti költségvetés, és mit tesz a főváros, hogy ezt elkerülje? A Korrekt vendége Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
4
szept

Körkép – Kijárási és látogatási tilalom a gondozóházakban

Szeptember 3-ától sem látogatni, sem elhagyni nem lehet az újpesti gondozóházakat. Az önkormányzat maga döntött így, hogy védje az idős lakókat. A házi segítségnyújtásban dolgozók bérkiegészítést kapna