14
jan

Az Origo szerint mínusz 24-en dolgoznak az újpesti médiában

Az Origo kedden megjelent, újpesti ügyekről szóló, számos valótlanságot tartalmazó cikkében sikerült leírni egy olyan mondatot, amelynek konkrétan egyetlen szava sem igaz.
13
jan

A doni katasztrófára emlékeztek

A doni tragédia 77. évfordulóján a hős magyar honvédekre emlékeztek vasárnap a Fájdalmas Magyar Anya szobránál.
18
dec

„Az ajándék mögött a lelkület álljon”

Horváth Zoltán atya szerint az ajándékozás szépen fejezi ki az egymás iránt érzett szeretetet, de nem szabad engedni, hogy a tárgyak...
13
dec

Két képviselő átlép az MSZP-ből a DK-ba

Az MSZP két újpesti önkormányzati képviselője átlép a Demokratikus Koalícióba, és a szocialista frakcióból átülnek a DK...
4
dec

Kinyílt a Semsey-díj

Jelentősen csökkent a Semsey Aladár Életműdíj járadéka, ám az elismerést és az azzal járó juttatást sokkal többen kaphatják majd meg....
3
dec

Mi lesz veled, Székesdűlő?

Több mint 320 millió forintos állami támogatást ítéltek meg Újpest infrastrukturálisan legnehezebb helyzetben levő részének,...
10
nov

Déri Tibor: Európához tartozunk, a helyünk itt van

November 7-től – az új városvezetés kezdeményezésére – már négy, köztük az uniós zászló díszíti a Városháza...
8
nov

Új korszak kezdődik Újpest életében

Október 30-án tartotta meg alakuló ülését a képviselőtestület. Déri Tibor polgármester mellett négy alpolgármester és hét frakció...
8
nov

Újpest megpróbálja visszaszerezni ingatlanjait

Az új városvezetés két szimbolikus ügyben tette meg az első lépéseket: az Ady Művelődési Központ épületegyüttesével és a korábban...
7
nov

Marad a Piac-Placc!

A napokban téves hírek jelentek meg az Újpesten már hagyománynak számító Piac-Placcal kapcsolatban. Déri Tibor polgármester...