10
szept

Helyi Érték – Tűzoltó Skanzen Újpesten

Megnyitotta kapuit az újpesti Tűzoltó Skanzen, a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság mögött, a Szent László téren. Az Európában egyedülálló kiállításon megtekinthetők a régi magyar tűzoltóautók és eszközök.
9
szept

Helyi Érték – Rojkó Annamária

Újpestért díjat kapott Rojkó Annamária szerkesztő-újságíró.
8
szept

Újpesti Sport – Maros-Szabó Réka, Maros Réka

Négy éremmel gazdagodott a karantén utáni első versenyén a Limes SE versenyzője, Maros-Szabó Réka. Célja, hogy a közeledő országos bajnokságon is a dobogón végezzen.
8
szept

Művészbejáró – Feng Ya Ou Ferenc

A fiatal előadó több tehetségkutató műsorban is megfordult az elmúlt években. Hosszú éveken át komolyzenét tanult, ma is folyamatosan képzi magát, talán emiatt az egyik legígéretesebb fiatal magyar énekes, dalszerző. A Művészbejáró vendége Feng Ya Ou Ferenc énekes.
7
szept

Körkép – Karanténban a Babits Gimnázium diákjai

Az Újpesti Babits Mihály Gimnázium három osztályának tanulói kerültek karanténba, miután négy diák COVID tesztje pozitív lett. Az intézmény igazgatónője szerint a diákok nem az iskolában fertőződtek meg, hanem kívülről hurcolták be a vírust. Mint arról már korábban beszámoltunk, augusztus végén a gimnázium egyik dolgozójáról bizonyosodott be, hogy COVID-fertőzött.
4
szept

Körkép – Teljes adás

Nevet változtattunk, mostantól Újpesti Közéleti Televízió helyett Újpest TV néven sugározzuk adásunkat. Műsorainkat, a sugárzási időket és a csatornakiosztást ez a változás nem érinti. A továbbiakban a You Tube-on az új és a régi néven egyaránt megtalálják műsorainkat. Most pedig tekintsék meg heti hírösszefoglalónkat, a Körképet, benne a következő témákkal.
4
szept

Körkép – Megnyitotta kapuit az Újpesti Tanoda

A tanév kezdetével az Újpesti Tanoda is újranyitotta kapuit. Iskola után, délutánonként várnak minden iskolást, akinek segítségre, korrepetálásra van szüksége.
4
szept

Korrekt – Kiss Ambrus

Mitől "általános" egy főpolgármester-helyettes? Hogyan került le a napirendről az utolsó pillanatban a temetkezési díjak emelése? Hogyan készül a második hullámra a főváros? Hogyan fogja túlélni a járványt a BKK? Mikor állhat földbe a budapesti költségvetés, és mit tesz a főváros, hogy ezt elkerülje? A Korrekt vendége Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes.
3
szept

Mozaik – Gáll Viktória Emese – Ringatók Újpesten

Édesanyjától örökölte a zene szeretetét, és más édesanyáknak is ezt az örömet szeretné tovább adni. A Ringató mozgalom alapítójának lánya Újpesten tart foglalkozásokat. Gáll Viktória Emesével arról is beszélgettünk a Mozaikban, hogy milyen zenei stílussal érdemes először megismertetni a kicsiket.
3
szept

Mozaik – Kocsis András Sándor – Újpestért Díj

Rodolfo, Esterházy Péter, Bálint gazda, Heller Ágens, Bodrogi Gyula, és a nyáron fiatalon elhunyt cserdi polgármester, Bogdán László. Közös bennük, hogy az újpesti székhelyű Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója készített róluk portrét. Ismerjék meg Kocsis András Sándort, aki a cégvezetés és a festészet, szobrászat mellett rengeteget olvas, sportol, ír, a Városháza pedig nemrég Újpestért Díjjal tüntette ki.