2
júl

Mozaik – Tapolcsányi András és Táncsits Maja – Bábos tábor a Majorka Színházzal

Az újpesti kötődésű Majorka Színház bábos táborba hívja a gyermekeket. Tapolcsányi András és Táncsits Maja bábművész szerint nemcsak a színház és a mesék szeretetét adják át nekik, hanem a kézügyességüket is fejlesztik, hiszen az előadásokon a saját készítésű bábjaikat keltik életre.
2
júl

Mozaik – Ágh Norbert és Güttler Károly – Úszótábor Újpesten

Nemcsak az úszásoktatás, hanem a nyári táborok területén is több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkeznek. A gyerekeknek és a szüleiknek pedig külön élmény, hogy igazi bajnokoktól sajátíthatják el az úszás csínját-bínját. Güttler Károly és Ágh Norbert úszó olimpikon, a Güttler-Ágh Úszósuli két vezetője a Mozaik vendége.
2
júl

Mozaik – Dr. Csiki Árpád – Újpest Egészségéért Díj

A kórházi munka helyett választotta a családorvoslást már több, mint 20 éve. Azt mondja, most sem döntene másként. Azóta vezeti itt, a kerületben a háziorvosi praxisát. A betegei és kollégái terjesztették fel a rangos Újpest Egészségéért Díjra, amelyet nemrég át is vehetett. Ismerjék meg Dr. Csiki Árpádot!
1
júl

ÚKTV – Körkép – Nyárindító + program

A járvány okozta nehézségek ellenére is megkapták a nyárindító + jutalmat a szociális intézmények, bölcsődék, óvodák dolgozói, akiknek a nyara munkával folytatódik, hiszen az intézmények nem állnak le Újpesten.
26
jún

ÚKTV – Körkép – Teljes adás

...
26
jún

ÚKTV – Körkép – Kiigazították a költségvetést

Az újpesti képviselő-testület módosította a kerület költségvetését, amelyet alaposan összezilált a koronavírus-járvány. A legfontosabb értékeket azonban sikerült megvédeni.
26
jún

ÚKTV – Körkép – Az újpesti önkormányzat megvédi a nyugdíjasait

...
26
jún

ÚKTV – Körkép – Kiosztották az Újpest Egészségéért Díjat

Idén Balázsovics Judit, a diabetológiai, endokrinológiai szakrendelő főorvosa és Csiki Árpád, újpesti felnőtt háziorvos vehette át az önkormányzati kitüntetést.
26
jún

Helyi Érték – Kovács Ági Úszóakadémia

A valódi világ sokkal jobb hely, mint a virtuális. Ha a gyerekek élményeket szereznek, mozognak, vidámak, szembesülnek saját korlátaikkal és azokat játékosan akarják leküzdeni, akkor eszükbe sem jut a telefont nyomkodni. Kovács Ági úszóakadémiája erre is megtanítja őket.
26
jún

Helyi Érték – Szöllősy Marianne

Az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény már régen kinőtte jelenlegi otthonát, számos tárgyi emlék raktárakban áll, mert nincs hol kiállítani. A helyzet talán megoldódhat a nem túl távoli jövőben, a múzeum viszont addig is megemlékezik hazánk legrégebbi sportegyesületéről, az idén 135 éves UTE-ről.