Összes hír

5
máj

Körkép – Megkezdte működését az SZTK hetedik emelete (videó)

Május 2-án megkezdte működését az Egészséges Budapest-program támogatásával kialakított mozgáscentrum az Újpesti Szakrendelő 7. emeletén. A kerület polgármestere, Déri Tibor is köszönetet mondott mindazoknak, akiknek segítségével ez az újpesti léptékkel hatalmas beruházás megvalósulhatott, ám ez eredmények mellett már a folytatásról is beszélt. A 7. emeleten folyó munkákat Trippon Norbert alpolgármester felügyelte, aki azt hangsúlyozta, Újpest korszakhatárt lépett át a mostani beruházással.
5
máj

Körkép – Újabb fák Újpesten (videó)

Fákat kap a Rózsa utca és a Nyár utcai találkozásánál fekvő tér, amelyet a nyár ma még igencsak felforrósít. A 2019 ősze óta a közterületeken elültetett csemeték száma mostanra meghaladta a 2200-at.
5
máj

Körkép – Egy lépéssel közelebb a védettséghez (videó)

Egyre közelebb kerül a védettséghez a Farkaserdő, és egyre távolabb Újpesttől és Óbudától az aquincumi híd. Mindkét kerület elmondhatta ugyanis a véleményét a tervezett átkelőről, amelynek a várható forgalom miatt nem örülnek.
5
máj

Művészbejáró – Venyige Sándor (videó)

A Mézesvölgyi Nyár, Pest megye legnagyobb szabadtéri színháza. Az igazgató, Venyige Sándor mesél a nyári programokról, és a Veres 1 Színház sem maradhat ki a Művészbejáróból.
4
máj

Újpesti Sport – Ancsin Kitti (videó)

Ancsin Kitti az Újpesti Sport vendége. A röplabdáról, a családról és az anyaságról beszélgettünk.
3
máj

Mind a 400, elbocsájtás előtt álló Tungsram-dolgozónak tudnak állást biztosítani

Az újpesti önkormányzat május 3-án egyeztetett a cég vezetésével, az újpesti ellenzéki országgyűlési képviselőkkel, a fővárossal és a szakszervezet képviselőjével a nehéz helyzetbe került dolgozók megsegítéséről.
2
máj

Megérkezett a XXI. század az újpesti szakrendelőbe

Bő másfél éves munka gyümölcse érett be azzal, hogy ismét megnyílhat az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet hetedik emelete és elindulhat...
2
máj

Körkép – Megújul az újpesti kerékpárút-hálozat (videó)

De környezetvédelem az is, ha az autót egyre többen bringára cserélik. Ebben segít az a VEKOP-program, amelynek nyomán átjárhatóbb és biztonságosabb lesz Újpest kerékpárút-hálózata, anélkül, hogy az autósoktól területeket vennének el.
2
máj

Körkép – Teljes adás 2022.04.29. (videó)

...
2
máj

Itt kell lezárásokra számítani a Futó- és Kerékpáros fesztivál miatt

Fontos információk a közlekedőknek, 2022. május 7-ére.