Összes hír

17
nov

Márai-szobrot állítottak Újpesten

Kocsis Miklós szobrászművész irányításával november 13-án felállították Márai Sándor író bronzba öntött portrészobrát Újpest kertvárosában, a Szent László téren.
17
nov

Megfojtanák a településeket: Parragh már két évre venné el az iparűzési adót a településektől, és ez csak a kezdet

Álszent módon a vállalkozók érdekeire hivatkozva.
16
nov

Művészbejáró – Horváth Charlie 1. rész

Világutazó, életművész, nagyszerű zenész és utánozhatatlan hangú énekes. Rengeteg története van, melyekről szívesen mesél. Éppen ezért a hagyományoktól eltérő módon ezen a héten és a jövő héten is a hosszú életút izgalmas történéseiről beszámoló Horváth Charlie lesz a Művészbejáró vendége.
16
nov

Közös miniszterelnök-jelöltje és programja lesz az ellenzéknek

Egy ember mögé sorakozik majd fel 2022-ben a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.
16
nov

Megtiltaná a DK, hogy közműszolgáltatásokat kapcsoljanak le a járvány alatt

Nem csak az ünnepek idejére hirdetnének moratóriumot.
16
nov

Az államtitkár szerint az iskolák nem fertőzési gócpontok

Ezért kellett eddig 911 oktatási és nevelési intézményt bezárni, vagy átállítani digitális oktatásra.
16
nov

A magyar kormány tényleg megvétózza az uniós költségvetést

Beváltják a fenyegetést.
16
nov

Budapest egyes területein magas az aeroszol-szennyezettség

De még nincs szmogriadó.
16
nov

Orbán: nagy a nyomás, de az egészségügyi dolgozók állják a sarat

A miniszterelnök egy Facebook-videóban összegezte az operatív törzs ma reggeli ülésének tanulságait.
15
nov

Hét kutyasétáltatóval szemben is intézkedtek hétvégén a rendőrök

Túl messzire mentek.