Összes hír

16
jún

Lezárják a Tavasz utcai gyalogos-felüljárót

Június 22. és 2020 augusztus 31. között.
16
jún

Szemétszedés június 27-én

Június 27-én a kerület egy újabb pontját szeretnék megtisztítani a felhalmozódott hulladéktól.
16
jún

ÚKTV – Körkép – Csak időpontra mehetünk az SZTK-ba!

Miniszteri, illetve tisztiorvosi utasítás szerint előzetes időpontfoglalás szükséges az SZTK-ba! Az újpesti rendelőintézet vezetői kiemelten kérik a betegeket, hogy ne felejtkezzenek el erről a körülményről.
16
jún

ÚKTV – Körkép – Egy plusz szoba – egy kis remény

Jórészt befejeződtek a felújítási munkálatok, így beköltözhetett az egyik újpesti önkormányzati bérlakásba az a család, akik eddig négyen, egy súlyosan beteg kislányt nevelve 20 négyzetméteren éltek. Stábunk a családnál járt.
16
jún

A veszélyhelyzet megszűnik, helyette egészségügyi válsághelyzet jöhet

Az operatív törzs és a kórházparancsnoki rendszer fennmarad a járvány “második hullámára” való készülés jegyében.
16
jún

Petíció az Újpestet sújtó elvonások ellen

A petíció aláírói felszólítják a kormányt, hogy azonnali hatállyal módosítsa a tervezetet és ne büntesse az újpestieket.
16
jún

Már rá lehet bízni a nagyszülőkre a gyerekeket

A tiszti főorvos szerint megtanultunk kezet mosni, és megtanultuk, hogyan kell köhögni és tüsszenteni.
15
jún

„Bolsevistáktól nem kérek kegyelmet!” – 1956 újpesti vértanúi

A megtorlás egyik legnagyobb koncepciós perének nyomán hét újpestit végeztek ki. Bátran álltak a vérbírák elé, nem tagadták meg eszméiket.
15
jún

Karácsony megakadályozná, hogy a Lánchídon és környékén tűzijáték legyen

A kormány többet szán az augusztus 20-i ünnepségekre, mint a Lánchíd felújítására, holott a híd állapotán már az eddigi tűzijátékok is csak rontottak– írja Karácsony Gergely hétfői Facebook bejegyzésében.
15
jún

ÚKTV – Körkép – Robbanás volt Újpesten

Két középkorú férfit szállítottak kórházba a mentők, miután hétfőn délelőtt a Berlini Park egyik laborjában robbanás történt. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.