Címke: ÚTV

19
okt

Művészbejáró – Auksz Éva

Ez az év a „beugrásokról” szólt. Volt olyan eset, amikor két nap alatt kellett megtanulnia egy főszerepet. Maga sem tudja hogyan, de sikerült. A Művészbejáró vendége Auksz Éva színművész.
17
okt

Körkép – Felkészülés a télre

A Kékesen már havazott, a nappalok szürkék és egyre rövidebbek, itt az ideje az autókat téliesíteni. A statisztikák szerint legtöbb balesetet az első hó hozza.
16
okt

Körkép – Teljes adás

...
16
okt

Korrekt – Balogh Zoltán

A szakdolgozók fele az új egészségügyi törvény miatt kihátrálna az állami egészségügyből, sokan pedig teljesen el is hagynák a pályát- ismertette egy 30 ezres körben elvégzett felmérés eredményét Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke Korrekt című műsorunkban.
15
okt

Mozaik – Dr. Balogh László – Önvédelem egészséges életmóddal a járványos időszakban

Már napi egy alma és egy fürt szőlő elég lenne ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű gyümölcsöt, ezáltal rostot, vitaminokat és ásványi anyagokat vigyünk be a szervezetünkbe. De ha ez ilyen egyszerű, miért nem tesszük? Miért él elhízottan a magyar lakosság kétharmada? Dr. Balogh László újpesti háziorvos válaszol a Mozaikban.
9
okt

Körkép – Teljes adás

KÖRKÉP: a hét híreinek összefoglalója Témáink: - Papírpénz - az „újpesti brókerbotrány” folytatódik - Az aradi vértanúkra emlékeztek - CT- és MR-vizsgálatok az Uzsokiban - Adománybolt nyílt Újpesten - Drogdílert fogtak a rendőrök - Illegális szemetelő - Városi kertészkedés: az Újpesti Városgondnokság kerületrendezési munkái - Indul a fűtési szezon október 15-én - Csillagvizsgáló az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tetején - Állatok napja - Sportparti és főzőverseny - Hol edzhetnek a gyerekek?
8
okt

Mozaik – Murgács Jánosné és Kiss Márta – Október 15-én lesz a Fehér Bot Napja

Október 15., a Fehér Bot Napja. Az Újpesti Lámpás Klub tagjai azonban idén csak az interneten keresztül tudnak ünnepelni. Ismerjék meg a Mozaikból a IV. kerületben élő vakok és gyengénlátók szervezetét, programjaikat, céljaikat, valamint a gyönyörű vakvezető labradort: Gandhit.
6
okt

Körkép – Újpesten megnyitotta kapuját a Cseriti adománybolt

Újpesten is megnyitotta a kaput a Cseriti adománybolt a József Attila utca 39. szám alatt. Az üzletbe bárki beviheti használt, jó állapotú, feleslegessé vált tárgyait, amit aztán a vásárlók nagyon kedvező áron vehetnek meg.
5
okt

Művészbejáró – Andorai Péter Krisztián

Elvist énekel, de nem szeretne a negyvenhárom éve elhunyt Király hasonmása lenni. Színpadon is játszik, de szívesen filmezne többet. A Művészbejáró vendége Andorai Péter Krisztián, az Andorai Péter and The Graceband tribute-zenekar frontembere.
5
okt

Körkép – Állatok Világnapja

Állítólag értett és beszélt is az állatok nyelvén, ezért is lett az állatok védőszentje Assisi Szent Ferenc. Az ő emléknapján, október 4-én tartják világszerte az állatok világnapját. Újpesten ebből az alkalomból a Rex Kutyaotthon munkatársai tartottak előadást a Park utcai óvodásoknak.