A világ kevés férfiszopránjai közé tartozik Vásáry André.
Kivételes tehetségét mind a hazai, mind a nemzetközi színpadokon is megcsillogtatta.
Most a tanítást is kipróbálja, és erről mesél a nézőknek a Művészbejáróban.
Az Újpesti városnapok színes programsorozatát ezúttal is a hagyományos, immár 12. kántorkoncert zárta a Berzeviczy utcai zsinagógában, ahova ismét elhozták a csodát az énekesek és a MÁV szimfonikusok zenészei.
Nemcsak az UP-ban, de a Szent István téren is szólt a zene három napon át augusztus utolsó hétvégéjén, és az ínyencek dúskálhattak a különlegességekben.
A Városnapok tökéletes lehetőség arra, hogy a különféle társadalmi szervezetek szociális intézmények, rendészeti szervek is megmutassák magukat az újpestieknek
Almási Fanni évek óta foglalkozik gyermekekkel. Sokan azokról a videókból ismerik, amikben az autizmussal elő gyermekekről beszél. Most mi is beszélgettünk vele csodás ám sokszor embertpróbáló hivatásáról.
Újpesti díszpolgáraival készült interjúkat láthatnak az Újpesti Retró legfrissebb adásában. Vendégünk lesz Pásztor Erzsi, Meláth Andrea és Gyurta Dániel.
Ez az oldal sütiket használ statisztikai és böngészési élménynövelés céljából. BeállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Áttekintő
Ez a weboldal sütik segítségével kezeli a honlap böngészése közben keletkező információkat. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tároljuk a böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik használatához engedélyt kérünk.