Hirek-Kiemelt

27
jan

Operatív Törzs: nem lesz karantén azoknak, akiket már beoltottak

Nem csak vakcinát, ellenanyagot is kapunk. A miniszterhelyettes megköszönte az egyetemisták helytállását.
27
jan

Népszava: nem egyezik a vizsgált Szputnyik V vakcina azzal, ami forgalomba került

Más gond is van az orosz vakcinával, amiből egymillió ember beoltására elegendőt rendelt Magyarország is.
26
jan

Zöld megállók Újpesten is

Már tavaly ősz óta díszíti a IV. kerületet két olyan megálló, amelyet a JCDecaux segített megvalósítani az önkormányzat kezdeményezésére.
26
jan

Operatív Törzs: vasárnap érkezik az újabb vakcinaszállítmány

Még mindig száz alatt a koronavírusban elhunytak napi száma.
26
jan

Kunetz Zsombor: ki kell nyitnunk, ha szabályozottan is

Szabályozottan ugyan, de elképzelhető lenne a nyitás az egészségügyi szakértő szerint.
26
jan

Vakcinagyár épül Debrecenben

Nem akarunk kiszolgáltatottak lenni, ha megint gyorsan oltásokra lesz szükség.
25
jan

Megvan, mennyivel nő idén a minimálbér

Megegyeztek a munkáltatói szervezetek és a munkaadói oldal egy része.
25
jan

Szlávik: nem szabad fanyalogni, amiért egy oltóanyag keletről származik

Az infektológus szerint előnyei is vannak az orosz vakcinának a Pfizerrel szemben.
25
jan

A nyelvoktatás megreformálását ígéri a kormány

A cél az, hogy a tanárok jobbá, befogadhatóbbá és élvezetesebbé tegyék a nyelvtanulást.
25
jan

Félbemaradt az oltás a Baross utcai idősotthonban

A Csokonai és a Béla utcai telephelyre már nem jutott el az oltócsapat.