Hirek-Kiemelt

25
febr

Március 15-ig biztosan maradnak a korlátozások

A nemzeti ünnepig biztosan maradnak a járványügyi korlátozások, mert a számok alapján még nem lehet kinyitni. Ez volt még a kormányinfón.
25
febr

Kihallgatták az újpesti rendőrnőt

Két hónappal az eset után számolt be arról, hogyan mentette meg járőrtársát. Ügyvédje reméli, hogy az eljárás hamarosan véget ér.
24
febr

Az ígértnél jóval kevesebb AstraZeneca-szállítmányra számíthatunk

A brit-svéd gyógyszergyártó kevesebb mint felét szállítja majd az ígért mennyiségnek.
24
febr

Szabadulhat a korlátozások alól, aki már védett

De ehhez be kell oltatni magunkat. Operatív törzs, szerda.
24
febr

Orbán bejelentette: egyelőre nem lesz lazítás

A Facebookon beszélt erről, miután járványügyi szakemberekkel egyeztetett.
23
febr

Alagutat építtet Orbán a Puskás Arénába?

Kétmilliárdba kerülne, mást egyelőre nem tudunk róla. De ezt se kötötték az orrunkra.
23
febr

Az önkormányzatok maradék településrendezési jogait is elvennék

Az önkormányzatoknak szinte minden lehetősége megszűnne, hogy beleszóljanak abba, településükön mi, hova és hogyan épüljön.
23
febr

Operatív törzs: holnaptól oltanak a kínai vakcinával

Minden dokumentáció kész és engedélyezett, így már használható a Sinopharm oltóanyaga.
23
febr

Törő elhagyhatta a kórházat

A koronavírust korábban legyőzte, de utána más betegség miatt kellett még maradnia.
23
febr

Hamarosan indul a hálapénz-kommandó

Betegeket nem vegzálnak, de kemény ellenőrzések lesznek.