Összes hír

4
dec

Megérkeztek a heti tesztelés eredményei

Ezen a héten is tesztelték a közoktatási intézmények dolgozóit a kerületben.
4
dec

Egy újpesti edzőteremben kapták rajta a Dózsa György úti baleset felelősét

A járványügyi korlátozások értelmében a konditeremnek zárva kellene lennie.
4
dec

Orbán Viktor az Unióból való kilépés előnyeiről beszélt

Rádióinterjújában a kormányfő azt is elárulta, hogy mikor döntenek az esetleges lazításokról, és kik kaphatnak először a vakcinából.
3
dec

Habony-közeli cégé lett az Újpesti Erőmű

A Forbes.hu beszámolója szerint a magyar-francia CHP Energia Zrt. megvette a Budapesti Erőmű Zrt.-t, amely Kelenföld és Kispest mellett Újpesten is üzemeltet erőművet.
3
dec

Javult a koronavírusos Törőcsik András állapota

Az Újpest legendás válogatott labdarúgója, Törőcsik András az elmúlt hét végén került ismételten kórházba. Akkor még, a hírek szerint, egy régebbi betegsége újult ki, de kiderült, Törőcsik Andrást sem kerülte el a koronavírus-fertőzés.
3
dec

Dunai: Nem szégyen tanulni a nagyoktól

Hosszú hetek óta lakásából figyeli a magyar futballisták, a válogatott csapat és a Ferencváros szárnyalását. Az Újpesti Dózsa felejthetetlen futballistájának csak a lila-fehérek botladozása nem tetszik.
3
dec

Körkép – Ajándékot vittünk

Húsz doboz ajándékkal járult hozzá az Újpesti Adventi adománygyűjtő kezdeményezéshez az Újpest Média és az ÚjpestKártya csapata, hogy szebbé tegye a nehéz sorsú gyermekek karácsonyát.
3
dec

Mozaik – Kurja Tímea és Dyekiss Emilné – Cipősdoboz Akció Káposztásmegyeren

Cipősdoboz Akció Káposztásmegyeren is! A Baptista Szeretetszolgálat 17 éve indította el Magyarországon az akciót, 4 éve pedig a Megyeri Klub is gyűjtőpontként működik. A beérkező ajándékok nem hagyják el a kerületet: helyi gyermekek között osztja szét őket a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia Karitasz Csoportja. Vezetőjük, Dyekiss Emilné azt mondta a Mozaikban: A járvány miatt sokan vesztették el munkájukat, ezért több a rászoruló, mint korábban.
3
dec

Mozaik – Gróh Ilona és Dr. Goschler Ádám – Jótékonysági Ringató

Jótékonysági Ringatót tart a mozgalom alapítója a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat javára. Gróh Ilona a Mozaikban elmondta: A koronavírus-járvány miatt az interneten keresztül lehet majd csatlakozni hozzájuk december 5-én 10:30-kor. A Gyermekmentő orvos igazgatójától, Dr. Goschler Ádámtól pedig azt tudtuk meg: egy speciális hordágyra van szükségük az új rohamkocsi működtetéséhez.
3
dec

Mozaik – Kispál Edit – Ne hagyjuk átverni magunkat!

Az interneten keresztül szeretne karácsonyi ajándékot vásárolni? Vigyázzon, hiába biztonságos, átverések mindig lehetnek! Tudnivalók és jó tanácsok a Mozaikban Kispál Edittől, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivőjétől.