A könyvek kikapcsolnak, szórakoztatnak és ami igazán áldásos lehet mostanában: képesek kiragadni a jelenből, a valóságból is. Vajon mennyire élnek ezzel a lehetőséggel az emberek? Guzsalovits Andreával, a káposztásmegyeri Babits Mihály Könyvtár vezetőjével beszélgettünk.
Tavasztól a kutyatulajdonosoknak érdemes kiemelten figyelni a kullancsveszélyre és a szívférgesség megelőzésére is. A háziállatok számára a legjobb megoldás a megelőzés. Vainer Attila, a Dr. Vau Állatorvosi Rendelő orvosa ad tanácsokat.
Második adását látják a kerületi tévé hőskorába visszatekintő műsorunknak, melynek készítésekor az ÚKTV és az Óceán TV régi felvételeit használtuk. Reméljük, ezúttal is jól fognak szórakozni az archív felvételeket látva.
Az óvodák és iskolák nyitása leghamarabb április közepén történhet meg, de még ez előtt megkapják a vakcinát az óvodákban és iskolákban dolgozó pedagógusok is.
Az újpesti zenede immáron 130 esztendeje szolgálja az itt élőket. Ezalatt gyerekek tízezrei tanultak meg itt hangszeren játszani. Ellátogattunk az Erkel Gyula nevét viselő intézménybe, a tanárok és a kis növendékek segítségével pedig megismertük a hangszereket is. Most pedig mindezt megmutatjuk Önöknek. Tartsanak velünk!
A második rész következik!
Ez az oldal sütiket használ statisztikai és böngészési élménynövelés céljából. BeállításokELFOGADOM
Privacy & Cookies Policy
Áttekintő
Ez a weboldal sütik segítségével kezeli a honlap böngészése közben keletkező információkat. Ezek közül a sütik közül a szükséges kategóriába sorolt sütik az Ön böngészőjében tárolódnak, mivel nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Ezenkívül harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek nekünk elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön hozzájárulásával tároljuk a böngészőjében. Önnek lehetősége van ezeknek a sütiknek a letiltására is. Ezeknek a sütiknek a letiltása azonban hatással lehet a böngészési élményre.
A szükséges sütik nélkülözhetetlenek a webhely megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak azokat a sütiket tartalmazza, amelyek biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak semmilyen személyes információt.
Azokat a sütiket, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzésen, hirdetéseken és más beágyazott tartalmakon keresztül, nem szükséges sütiknek hívják. A sütik használatához engedélyt kérünk.