Összes hír

9
márc

Díjhátralék-kiegyenlítő támogatás a fogyatékkal élő újpestieknek

Az önkormányzat idén is kiírta a fogyatékos személyek adósságterheinek enyhítése és életfeltételeinek javítása céljából a díjhátralék-kiegyenlítő támogatás elnyerésére irányuló pályázatot.
9
márc

Elkezdik oltani a budapesti közlekedési dolgozókat, hogy ne álljon le a metróközlekedés

Olyan sok a beteg a közlekedési dolgozók között, hogy az már veszélyezteti a metró zavartalan működését.
9
márc

Legfeljebb az iparűzési adó kieső bevételeinek pótlására számíthatnak a települések

A visszatérített pénzt ráadásul nem használhatják fel szabadon, s, ha emiatt bajba kerülnek, azt ajánlják nekik, adósodjanak el.
9
márc

Gázolás az Elem utcai vasúti átjáróban

Gyalogost gázolt a vonat kedd reggel 9 óra körül az Elem utcai vasúti átjáróban, a férfi életét vesztette.
9
márc

Szerdától a szünidei menetrend szerint közlekednek a BKK járatai

A BKK menetrendje is igazodik az iskolák és óvodák március 8-tól életbe lépett bezárásához.
8
márc

A Főkert megelőzi, hogy az újpesti fák elveszítsék a lombjukat

Zakar Andrással, a cég vezérigazgatójával arról beszélgettünk, miért van szükség a tavaszi lemosó permetezésre.
8
márc

Művészbejáró – Détár Enikő (videó)

Détár Enikő az ország egyik kedvenc színésznője. Számtalan interjú készült már vele. A Művészbejáróban mégis elmesél magáról egy-két olyan dolgot, melyet most hallhatnak először.
8
márc

Újpest eltökélt a nők egyenlő bérezésének bevezetése mellett

Az Unióban is rendkívül rossz a helyzet, de kerületünk tesz azért, hogy legalább itt javuljon a statisztika.
7
márc

Jövő héten nemcsak testi épsége, de pénztárcája is bánhatja, ha nem használja a biztonsági övet

Országszerte, így Újpesten is fokozott rendőri ellenőrzés várható, amelynek fókuszában ezúttal a passzív biztonsági eszközök lesznek.
7
márc

A Károlyi kórházban is beoltották azt, aki mégis elment a hivatalosan lefújt oltásra

Elvileg elmaradt a hétvégére beharangozott tömeges oltás, ám kiderült: az járt jól, aki ennek ellenére is elment az oltópontra.