Újpest Média

22
febr

Kollaborál az Újpesti Felhőn Szállók és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

Az Újpesti Felhőn Szállók inspirálta a MOME építőművész hallgatóit, akik látványterveket alkottak meg, ifjúsági közösségi tereket álmodtak és terveztek Újpest utcáira és köztereire.
21
febr

„Kezedben a jövő!” − játékos környezetvédelmi kiállítás a Lóverseny téri Közösségi Házban

Játékos Tudomány: „Kezedben a jövő!” címmel nyílt interaktív kiállítás a Lóverseny téri Közösségi Házban. A tárlatot, ahol a gyerekek érdekes és látványos játékok segítségével tanulhatnak a környezetvédelemről, február 21. szerda és február 24. szombat között látogathatják az érdeklődők. Az első három napon óvodás- és iskolás csoportokat, szombaton pedig családokat várnak a szervezők.
21
febr

Elindult a nevezés a III. Újpesti Félmaratonra

Idén tavasszal ismét, immár harmadik alkalommal rendezik meg az Újpesti Félmaratont, melyre április 30-ig várják a sportszerető újpestiek nevezését.
20
febr

Újpest: új tulajdonos és új vezetőedző

A Mol-csoport többségi tulajdont szerzett az Újpest FC-t üzemeltető kft.-ben. A patinás labdarúgóklub az elmúlt tizenhárom évben a belga Roderick Duchatelet tulajdona volt. A szerződést a felek aláírták, ennek értelmében a tényleges tulajdonosváltás várhatóan április végén történik meg.
20
febr

Elkezdődött a játszótér kialakítása a Főtér-parkban

Elkezdődött egy új, közel 1000 négyzetméteres játszótér kialakítása a decemberben átadott Főtér-parkban − adta hírül közösségi média oldalán dr. Trippon Norbert alpolgármester.
19
febr

Könnyeivel küzdve nyilatkozott vb-döntője után Kapás Boglárka

Kapás Boglárka, az UTE úszónője, Újpest díszpolgára az ötödik helyen végzett 400 méter vegyesen a dohai úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
19
febr

A fehérterrorban kivégzett újságírókra emlékeztek

A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
18
febr

A hat éve tragikusan elhunyt rendőr-járőrre emlékeztek

Hat évvel ezelőtt, 2018. február 15-én szolgálatteljesítés közben, tragikus körülmények között hunyt el Mátyás Balázs Tamás posztumusz törzsőrmester, a IV. Kerületi Rendőrkapitányság járőre. A hős újpesti rendőrre emlékeztek a tragédia évfordulóján.
18
febr

“Fekete hétfő” – felfoghatatlan tragédia az utakon

Az utóbbi időszak egyik legsúlyosabb fővárosi balesete történt Újpesten január 22-én hétfőn este, amikor egy ámokfutó sofőr három másik személyautóval és egy busszal ütközött a Rózsa utcában, a Görgey Artúr utcai kereszteződés közelében. A tömegkarambolban egy 45 éves férfi életét vesztette, a vétkes sofőr pedig segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről, a rendőrök napokkal később fogták el.
17
febr

Ha kell egy jó szó, vár az Újpesti Felhőn Szállók Ifjúsági Centruma

Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő központ heti három alkalommal várja a tinédzsereket és családjukat, hogy megbeszéljék az életvezetési nehézségeket.