Címke: Trippon Norbert

30
ápr

Körkép – Több mint 40 bölcsőde és óvoda újul meg Újpesten (videó)

Több mint 40 bölcsődében és óvodában indulhatnak felújítási munkák mintegy 240 millió forintból Újpesten – jelentette be a költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester. Germekfürösztők, mosdók, csoportszobák, kültéri játszóeszközök szépülhetnek meg, a Viola oviban pedig szakaszos tetőfelújítására is sor kerül – írta közösségi oldalán Trippon Norbert. A bölcsődékbe egyébként idén május 3-a és 7-e között lehet beiratkozni.
29
ápr

Fejlesztések a legkisebbeknek (is)

Több mint 200 millió forintból újulnak meg a bölcsődei és óvodai kellékek.
7
ápr

De hová ülnek majd a verebek? A faágakra. Mert a jövő részben a napelemes térvilágításé

A Sándor István utcánál lévő területen már ilyen lámpák világítanak, és hamarosan a József Attila-Attila utcai parkban is kiépítik a rendszert.
7
ápr

Hamarosan kiderül, jól gazdálkodnak-e az újpesti önkormányzati cégek

Folyamatban van a városi tulajdonú gazdasági társaságok elszámolása és a 2021-es üzleti tervek elfogadása.
30
márc

Már több mint 100 facsemete várja, hogy Újpesten leljen otthonra

Az Újpesti Városgondnokság megnyitotta a tavaszi faültetési szezont
21
febr

Hamarosan befejeződik a Béke tér felújítása

Nemsokára véget érnek a munkálatok, amelyek után megújult játszótér, virágok, új járóburkolat és padok várják a környéken lakókat.
17
febr

Nehéz év elé nézünk

A járvány és a kormányzati elvonások miatt ebben az esztendőben sok mindenre kevesebb pénz jut majd Újpesten.
11
febr

Környezetbarát módon csúszásmentesítik az újpesti utakat

Az Újpesti Városgondnokság munkatársai kora reggel óta síkosság-mentesítést végeznek és havat takarítanak.
21
dec

Nehéz batyut kaptunk a nyakunkba

Trippon Norbert alpolgármester szerint Újpesten is nagy a baj.
3
dec

Nem állnak le a felújítások és a beruházások

Újpestet is érzékenyen érintették a koronavírus-járvány gazdasági hatásai és a bevezetett kormányzati megszorítások. Azonban ilyen körülmények között is zajlottak felújítási és beruházási munkálatok.