Összes hír

11
jún

Karácsony szerint a kormány az ő nyakába varrná, hogy évtizedekig hozzá se nyúltak a Lánchídhoz

A főváros elkötelezett a hídfelújítás mellett.
11
jún

Vadvirágos Újpest: újabb helyszínen jelennek meg a növényszigetek

Színesebb városkép, harmonikus élővilág.
11
jún

Újabb 12 milliárdot vennének el Budapesttől

Egy fideszes költségvetési módosító indítványban szerepel az eddigieknél is durvább megszorítás.
11
jún

ÚKTV – Körkép – Fertőtlenítés az óvodákban és a bölcsődékben

A fővárosban egyedülálló módon, nanotechnológiás szerrel fertőtlenítik az újpesti óvodákat és bölcsődéket!
11
jún

Idén kevesebben haltak májusig, mint tavaly az első négy hónapban

A koronavírus-korlátozások az influenzát is megfogták.
10
jún

Az Újpest 500 ezer, a Honvéd 300 ezer forintos büntetést kapott

Az MLSZ rasszizmussal is indokolta a szigort.
10
jún

„Attól, hogy ezt az elismerést nekem címezték, az egész egyesületnek szól”

Az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület nemrég főkapitányi dicséretben részesült elnökével, Hafner Sándorral beszélgettünk.
10
jún

ÚKTV – Körkép – Önkormányzati támogatás a vállalkozóknak

Nemcsak a járvány idején, de a veszélyhelyzet elmúltával is segíti majd az újpesti önkormányzat a bajba került helyi vállalkozásokat. Eddig már majdnem 140-en kaptak bérletidíj-kedvezményt a felülről nyitott, 50 milliós alapból.
10
jún

Június 15-étől a könyvtárak is kinyithatnak

Végre.
10
jún

ÚKTV – Körkép – Változások a piacon

Június második hetétől gyakorlatilag idősáv nélkül látogatható az újpesti piac. A nyitvatartás a korábban megszokottak szerint alakul.