20
márc

Sztáredzőt igazolt az UTE kajak-kenu szakosztálya

Az utóbbi évek egyik legeredményesebb magyar kenusát, Korisánszky Dávidot szerződtette serdülőedzőnek az UTE kajak-kenu szakosztálya. A 32 éves, háromszoros világbajnoki bronzérmes, még aktív sportoló elsősorban a 14-18 éves kenusok felkészítésével foglalkozik, de közben maga is készül az idei világversenyekre.
19
márc

Hivatalos: Bartosz Grzelak marad a lilák kispadján

Ratatics Péter, az Újpest FC klubelnöke kedd este egy sportújságírók előtt tartott beszélgetés során megerősítette: a komoly hullámvölgy ellenére továbbra is számít Bartosz Grzelak vezetőedző munkájára.
18
márc

Ma van az újrahasznosítás világnapja

Március 18-a az újrahasznosítás világnapja, amelyet idén negyedik alkalommal rendeznek meg. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld értékes erőforrásainak megőrzésére és arra ösztönözze az embereket, hogy kevesebb hulladékot termeljenek.
18
márc

Pedagógus nyílt nap a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Izgalmas szakmai programokkal, előadásokkal, gyakorlati bemutatókkal, tematikus sétákkal és kézműves foglalkozásokkal vár minden, oktatásban és nevelésben dolgozó pedagógust a Fővárosi Állat- és Növénykert nyílt napja március 29-én, szombaton.
17
márc

Indul a Trambulin ösztöndíjpályázat

A fővárosi önkormányzat a 2025-26-os tanévre is meghirdeti a Trambulin ösztöndíjprogramot a középfokú oktatásban részt vevő budapesti tanulók részére. Az ösztöndíj célja, hogy elismerje a diákok tanulmányi eredményeit és további sikerekre motiválja őket.
17
márc

Tilos az Elfbar és az ahhoz hasonló dohánytermékek forgalmazása – közölte a NAV

Illegális és tilos az Elfbar és az ahhoz hasonló ízesített elektronikus dohánytermékek forgalmazása, importálása, távértékesítése és árusítása Magyarországon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel hétfőn. Jogsértés esetén a hatóság súlyos pénzbírságot is kiszabhat.
15
márc

Széchenyi-díjjal tüntették ki dr. Sipos Lajos irodalomtörténész professzort

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől Széchenyi-díjat vehetett át dr. Sipos Lajos József Attila-díjas irodalomtörténész, professor emeritus, Újpest díszpolgára.
14
márc

Tisztábbá, biztonságosabbá teszik a fővárost – folytatódik a BKK és partnerei akciója

Folytatódik a BKK – Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezésére életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés, amely idén kibővül egy-egy háromnapos fokozott járatellenőrzéssel. A fővárosi közterületeket és fontos közlekedési csomópontokat, illetve a BKK-járatokat érintő akció célja, hogy a közösségi közlekedést választók tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat.
14
márc

Újra oldtimer találkozó Újpesten

Idén már harmadik alkalommal adnak egymásnak randevút a legendás régi autócsodák Újpesten. Május 25-én, ahogyan eddig is, a régi idők gyermeknapjával párhuzamosan rendezik meg a III. Újpesti Oldtimer Találkozót a Szent István téren.
14
márc

Híres újpesti épületek − a Könyves Kálmán Gimnázium

Városunk ikonikus épületeit bemutató sorozatunk aktuális részében az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium idén 111 éves épületének történetét elevenítjük fel.