Kiss Ramóna jókedvében szór villámokat

  •  
  •  
  •  

Azt gondolnánk – többek közt a kémia nemzetközi évébe lépve – hogy kémiai és fizikai kísérleteket nem színházban él át az ember. A XXI. században ez sem lehetetlen. Sőt! A gyermekek kifejezetten ezért látogatják az előadást. Így vált az őszi bemutató óta a Jelen Teátrum sikerdarabjává a Máguspárbaj című előadás, amely február 5-én az Ady Endre Művelődési Központban kápráztatta el, az önkormányzat meghívására, az újpesti diákokat. Kiss Judit Ágnes költő darabjában a szereplők villámokat szórnak, lávafolyamot indítanak el. Kiss Ramóna, a Barátok közt-ből megismert Zsófi, több mint tíz évet fiatalodik a szerep kedvéért.

– Meglepődtem, amikor az elmúlt év őszén, felkértek a darab főszereplőjének megformálására – mondta az Újpesti Napló kérdésére Kiss Ramóna. Gyermekeknek szánt darabban ugyanis még nem játszottam. Azután elolvastam Kiss Judit Ágnes darabját, amelyet kifejezetten tudóspalántáknak szánt. Mindjárt megtetszett a dolog, majd a próbák során szertefoszlott a félelmem is. A darabban valamennyien szinte végig rímekben beszélünk, kedves a szöveg, érdekes a történet. Fantasztikus érzés kisgyermekeknek játszani! A gyerekek nagyon élvezik az előadásokat, ennél nagyobb ajándék nekünk, színészeknek sem kell.

– Miről szól a Máguspárbaj, ki párbajozik, kivel?
– A Máguspárbaj főszereplője egy copfos, szemüveges, roppant érdeklődő, cserfes , tizenhárom éves kislány, akit Csengének hívnak. Csenge a barátnőivel játszik éppen, amikor Metán Mágus képében felbukkan a gonosz. A varázslót ugyanis felbőszítette egy tévériporter, aki szerint olyan átlátszóak a trükkjei, hogy azokat még egy kislány is könnyedén be tudná mutatni. A mágus párbajozni akar egy gyermekkel, de ha senki sem áll ki ellene, akkor záptojásszagú feketeségbe borítja a Földet –  ezzel fenyeget. Ezt persze Csenge megformálójaként nem hagyhatom, így a papám segítségével meg kell küzdenünk vele. Úgy, hogy mi is varázsolunk, vegyszerekkel, kémiai anyagokkal. Vizet vérré változtatunk, lávát folyatunk és villámot csinálunk.

– Igaziból?
– Teljesen! Az előadás alatt és azt követően, már a nézőkkel együtt is! Korpafű, desztillált víg, gázgyújtó alapkellék, továbbá olyan környezetbarát anyagokból „varázsolunk” amelyek szinte minden háztartásban fellelhetők. A gyerekek nagyon élvezik. Amikor mi félünk, ők is. Amikor boldogok vagyunk, velünk ujjonganak, tapsolnak, szurkolnak, és persze örülnek, hogy megmentjük a Földet. Ezt ugye elárulhatom, mert a darabot hónapok óta játsszuk és nincs sötétség és záptojásszag…

– Miként lesz egy színésznőből kis kémikus? Vonzzák a természettudományok?
– Abszolút humán beállítottságú vagyok, mint a legtöbb művész kollégám. Be kell vallanom, a szerep megformálásával nagyon sokat tanultam. Ráadásul nyitott lettem a természettudományok felé. Az írónőnek éppen ez volt a célja, hogy a kísérletek „eljátszásával” a gyerekeket kizökkentse digitalizált világunkból és más irányba terelje. Közismert tény, hogy egyre kevesebben választják a természettudományos pályát. Ugyanakkor az előadás abban is segít, hogy felhívja a figyelmet arra: Földünket óvni kell, és a környezettudatos gondolkodás mindenkinél alapkövetelmény! Tapasztalom, hogy az előadás leköti a gyerekeket. Élvezik. Több kollégám csemetéje is látta már a színdarabot, és élményeikről több kedves rajzot őrzök.

– Mit csinál Kiss Ramóna akkor, amikor nem kísérletezik?
– Akkor színházak felnőtt darabjaiban játszom. Nemrégiben mutattuk be az Oszkár című színdarabot és Dunakeszin, az Oszkár Színházban a Miniszter félrelép című színdarabot próbáljuk.
 
– Gyakran jár Újpest közelében…
– Zuglóban laktam, jól ismerem Újpestet. Örülök, hogy az újpesti gyerekekkel is barátságot köthetek.

B. K.