Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált Magyarországon is a „száraz november”, melynek lényege, hogy az adott hónapban az ember nem iszik alkoholt, tudatosan távol tartja magát az italtól. Egyeseknek viszont nemcsak a november, hanem az egész év alkohol nélkül telik el, holott korábban komolyan meggyűlt a bajuk az itallal. Az Anonim Alkoholisták újpesti gyűlésén jártunk.
Félkörívben elrendezett székeken ülő férfiak és nők, egészen fiatalok és idősebbek is helyet foglalnak közöttük. Közös bennük, hogy keresztnevük elmondása után mindig hozzáteszik azt, hogy „alkoholista”. Ez nem egy amerikai film részlete, hanem éppen Káposztásmegyeren vagyunk, ahol az egyik panellakás földszinti termében minden szerdán összegyűlnek az Anonim Alkoholisták.
Ők olyan az emberek, akik felismerték, hogy komoly problémát okoz az életükben az alkohol, és hajlandóak tenni káros szenvedélyük ellen. Az orvosi esettanulmányok és a tapasztalatok szerint rendkívül sokat segít a sorstársi közösség: milyen erő lakozik abban, ha egymást segítik az ugyanabban a csónakban evező szenvedélybetegek. Bár elsőre, sőt, másodjára is furcsának hangozhat az, hogy szeszes italt már egyáltalán nem fogyasztó emberek mégis alkoholistának nevezik saját magukat, ez sem véletlen. Orvosok, szakemberek és maguk az érintett egykori nagyivók is úgy tartják, az alkoholizmusból nem lehet kigyógyulni, viszont egyes lépések és egy életen át tartó lelki munka révén elérhető a józanság, a teljes mértékű absztinencia. Amelyre nagyobb szükség lenne országszerte, mint valaha: az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint hazánkban legalább 900 ezer alkoholbeteg személy él, tehát minden család érintett Magyarországon. De most térjünk vissza Káposztásmegyerre, az AA-meetingre, ahol – az előítéletekkel ellentétben – rendkívül rendezett, csillogó szemű és harmonikus személyek osztják meg érzéseiket és tapasztalataikat.
Bizony, nem könnyű megtenni az első lépést, és elmerészkedni egy ilyen gyűlésre. János életében először érkezett ilyen meetingre, hiszen ráeszmélt, problémája van az itallal, és segítségre van szüksége. Talán neki örülnek társai legjobban, hiszen – ahogy mondásuk tartja – mindig az újonnan érkező a legfontosabb.
A kissé megilletődött János azonnal kap az egyik társától egy «24 óra» feliratú bilétát egy hatalmas ölelés kíséretében. „Fontos vagy egyszeri és megismételhetetlen érték. Ha elvesznél, az jóvátehetetlen lenne!” – mondja el az éppen egy napja józan Jánosnak társnője az egyik alap szlogent. A bilétát átadó Éva már 482 napja nem fogyasztott alkoholt, az Éva mellett ülő Alexa pedig 78 napos. Itt mindenki tudja, hogy mikor emelte utoljára a szájához a poharat, a többi, „fiatalabb” társára motiválóan hat, hogy ilyen sokáig is lehet józanul és boldogan élni. Ugyanakkor egyáltalán nem a számok bűvöletében telnek a mindennapjaik az Anonim Alkoholistáknak, akik szerint az a legfontosabb, hogy „csak a mai nap” ne igyanak, s ki tudja, mit hoz a jövő. Ugyanis a „soha többet” fogadalom rémisztően hathat, azonban a csak a „mai nap” nem fogyasztok alkohol már sokkal barátságosabb lehet.
Az egyórás gyűlés második felében a résztvevők a saját történeteiket mesélik el, még aktív alkoholista korszakukról. Legyen annyi elég, a legborzasztóbb és legkilátástalanabb helyzetből is van út annak, aki hajlandó letenni a poharat és komolyan veszi az Anonim Alkoholisták programját és életmódját. Ami egyáltalán nem „szekta”, sőt! Sokkal inkább sorstársi és baráti közösségnek nevezhető, ahol senki sem szégyelli korábbi „rémtetteit” vagy éppen jelenlegi érzéseit a másik előtt. Hiszen az őszinteség gyógyít. Rendkívül gyorsan el is röppen az egyórás meeting, amelynek végén a tagok – hagyományosan – elmondják az úgynevezett békeimát. Amely nemcsak az alkohol-, hanem az élet valamennyi területén hasznosítható.