4
jún

Művészbejáró – Balázsfi Alexandra

A tánc mellett egyre több időt tölt ruhatervezéssel, saját márkájának felfuttatásával. A Művészbejáró vendége Balázsfi Alexandra táncművész.
27
máj

Művészbejáró – Laczák Boglárka

Az újpesti születésű Laczák Boglárka 2007-ben szerzett énekművész diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Keönch Boldizsár tanítványaként. 2007-ben a II. Nemzetközi Oratóriumversenyen harmadik díjat nyert, 2016-ban a Szegedi Operabarátok Egyesülete Az évad ifjú énekese címmel tisztelte meg. 2008-ban és 2009-ben Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjban részesült. Részt vett Marton Éva, Tokody Ilona, Csengery Adrienn és Nicholas Clapton mesterkurzusán. A 2010/2011-es évadban Olga (Anyegin) szerepében debütált a Szegedi Nemzeti Színházban. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Medveczky Ádám, Pál Tamás, Antal Mátyás, Kesselyák Gergely, Helmut Rilling, Roni Porat, Max Frey és Hans Schamberger. Szegeden énekelte többek között Smaragdi (Zandonai: Francesca da Rimini), Elzire hercegnő (Liszt: Don Sanche), Bersi (Andrea Chénier), Kate (Pillangókisasszony), Maddalena (Rigoletto), Annina (Traviata), Federica (Luisa Miller), Tisbe (Hamupipőke), a Harmadik hölgy (A varázsfuvola), Azucena (A trubadúr), Gertrúd (Bánk bán) szerepét.
20
máj

Művészbejáró – Kovács Áron és Gerner Csaba

Egy poénokkal teli, szórakoztató beszélgetéssel jelentkezik a Művészbejáró. A műsorban a sziporkázó humorú Kovács Áron műsorvezető, színész és Gerner Csaba színművész között megy az adok-kapok, de meglepően komoly témák is szóba kerülnek.
14
máj

Művészbejáró – Csonka Zsuzsanna

...
7
máj

Művészbejáró – Egy művész házaspár mindennapjai..

Fontos szerepe van az életükben a főzésnek, erről is sok szó esik a Művészbejáróban, ahol Sánta László színművész és párja, Sánta-Széphalmi Júlia táncművész volt a vendégünk.
29
ápr

Művészbejáró – Gyebnár Csekka

...
28
ápr

Művészbejáró – Peller Károly

...
22
ápr

Művészbejáró – Vásáry André

Vásáry André, férfi szoprán. Eddigi 14 éves pályafutása alatt három arany- és egy platina lemezt kapott albumaiért.
17
ápr

Művészbejáró – Csonka András

...
3
ápr

Művészbejáró Online

...