„Mindig a tudás, a szellemiség és az intézmény kapja az elismerést, és nem én egyedül.”

  •  
  •  
  •  

Az egyik legikonikusabb pedagógus Újpesten, aki több generációt oktatott tudásra és nevelt emberi értékekre. Díjainak se szeri, se száma: júniusban megkapta a Bárczy István Díjat a fővárostól, augusztusban pedig az Újpestért Díjat vehette át a Városházán. Turnerné Gadó Ágnes személye egybeforrt az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Kéttanítási Nyelvű Általános Iskolával. Ő tette le az alapjait a két tannyelvű általános iskolai oktatásnak Újpesten.

Idén szeptemberben volt az első olyan becsengetés a Karinthyban, amely Turnerné Gadó Ágnes nélkül történt meg. Közel 30 éven át ő volt az igazgató, s miután nyugdíjba vonult, ezt a tanévet már máshol és más szerepkörben kezdte meg. „Érzelmileg megérintett, nagyon hiányoznak a kollégáim, de persze nem szakadt meg a kapcsolat. Gyakran néztem az órámra, most van az első becsengetés, most kezdődik a szülői tájékoztató…  Most viszont egy másik minőségben állom meg a helyem: megalapítottuk a HepeHupa Tanodát, Fejlesztő- és Játszóházat Káposztásmegyeren, amelyben lányom mozgásfejlesztéssel- míg én képességfejlesztéssel foglalkozom. Bár most nyitottunk, máris komoly igény mutatkozik a kiscsoportos és az egyéni fejlesztésre.”

Nem könnyű dióhéjban összefoglalni a pályafutását, hiszen mindent elért, amit csak pedagógus kívánhat magának.

„Imádok tanítani, nagyon kreatív tevékenységnek tartom. Amikor a tanteremben vagyok, pontosan tudom, hogy mit szeretnék csinálni azzal a 30 gyerekkel, és az is nyilvánvaló, hogy milyen értéket szeretnék átadni nekik. Ma a tanár inkább egy tréner, coach, aki kérdésekkel és feladatokkal segíti a gyereket, hogy végül saját maga jöjjön rá a megoldásra.”

Pályája kezdetén értékközvetítő, képességfejlesztő programot adaptált iskolájában. Elsőként végezte el azokat a továbbképzéseket, amelyeket eredményesen alkalmazott a tanítási óráin. Regionális továbbképzéseket, bemutató órákat tartott és szervezett. 1994 óta iskolaigazgató, 1999-ben engedélyt kapott a két tanítási nyelvű oktatás bevezetésére, megalapítva ezzel Újpest első két tanítási nyelvű alapfokú oktatási intézményét. Két éve megkapta az Apáczai Csere János-díjat, idén pedig a Bárczy István Díjat és az Újpestért Díjat is átvehette. „Nagyon jó érzés, hogy széles körben megismerték és elismerik a munkámat. Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy bár a díjakat én veszem kézbe, de mindig közösen kapjuk a kollégáimmal együtt. Ha ők nincsenek, a díj sincs, hiszen mindig a tudás, a szellemiség és az intézmény kapja az elismerést.”

Mégsem a kitüntetéseit tartja legkomolyabb sikereinek, hanem valami mást. „Egyrészt azt, hogy a Karinthyban sem a diákok, sem a pedagógusok között nincs elvándorlás: aki bejött az iskolába, az szeret ott lenni. Ráadásul egyre több egykori tanítvány hozza a saját gyerekét is az iskolába. Másrészt hatalmas dolog, hogy a gyerekek 95 százaléka B1/B2 típusú nemzetközi nyelvvizsgával hagyja el az intézményt. Harmadrészt óriási érdem, hogy immár 9 éve szakedzők foglalkoznak az alsó tagozatosokkal a heti öt testnevelési órából két alkalommal. Felső tagozatra a gyerekek zöme sportol és egyesületi tag.”

A legelső angol-magyar tanítási nyelvű általános iskolai osztály 1999-ben indult el Újpesten, amit hosszú évek munkája előzött meg. „Eleinte azt kellett bebizonyítanunk, hogy már kisgyermek korban elkezdhető az idegen nyelv elsajátítása, párhuzamosan azzal, hogy éppen akkor tanulnak írni és olvasni. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Hock Zoltán egykori kulturális- és közoktatási alpolgármesternek, hogy bizalmat szavazott a két tannyelvű programunknak.” Az egyedülálló tapasztalat arra a meggyőződésre juttatta, hogy 5-6 évesen még anyanyelvi szinten elsajátítható egy nyelv, ráadásul kisgyermekkorban még a hangszalagok is képezhetőek, amelyek illeszkednek az idegen nyelv speciális hangjaihoz.

„A kiselsősök semmiféle külső nyomást, kényszert nem tapasztalnak angolórákon, sokkal inkább készségtárgyként, rengeteg játékkal, énekkel, szerepjátékkal és utánmondással tanulják a nyelvet. Ráadásul az anyanyelvi tanárok is remekelnek a legkisebbekkel.”

Turnerné Gadó Ágnes tisztában van vele, hogy sokan „versenyistállónak” tartják a Karinthyt, az ország egyik legjobb általános iskoláját. „Tény, hogy rengeteget tudnak a diákok és a pedagógusok is, de a tapasztalat szerint nem élik meg teljesíthetetlennek a gyerekek a követelményeket. Ötödik év eleje a hatalmas vízválasztó, ott valóban szintet kell lépni, ám nálunk megtanulnak tanulni a diákok.” Szerinte, ha az egyetemes emberi értékekkel, hatalmas empátiával, kellő humorral és nagy adag következetességgel rendelkezik a pedagógus, akkor korántsem nagy „tragédia”, ha mellette sokat követel. „Számomra igenis fontos, hogy hozzuk ki a gyerekből a számára elérhető maximumot.”

Besztercey Judit

, ,