Szabadidő kreaktívan

  •  
  •  
  •  

Íjászat, lovaglás, kézműves-foglalkozás is várja az általánosiskolás-korú gyerekeket az ÚV Zrt. katalinpusztai táborában. Nem csak ott alvó turnusok jelentkezését várják, a tábor akár naponta is látogatható. Az ár a különbusz költségeit is magában foglalja.

A hetven férőhelyes katalinpusztai tábort két éve újították fel. Az erdei iskolák részére is nyitva álló tábor 2-4-8 fős faházai a korosztályra szabott izgalmas mesevilágot idézik. A programok között szerepel íjászat, lovaglás, kézműves-foglalkozások. Lehet majd asztaliteniszezni, és kipróbálni a kreAktív akadálypályát is, melyet idén fognak felavatni a táborlakók. Mindezek mellett remek túrázási lehetőségeket is magában foglal a program.

Gajda Ágoston szervezőtől megtudtuk, a táboroztatás heti turnusokban zajlik, ez az időtartam harmincötezer forintba kerül, de ettől az évtől lehetőség van ingázni is.
– Hetvenen alhatnak a táborban, de ezen felül napi húsz főnek van lehetősége arra, hogy naponta kilátogasson. Őket szintén különbusz viszi és hozza. Sőt, akár arra is van lehetőség, hogy valaki csak egy-egy napra legyen részese az élményeknek – mondja a szervező.

Aki alkalomszerűen látogatna el a táborba, annak ez hétezer forintba kerül naponta. A heti turnusok június 15-étől indulnak. Egy-egy hétre mindig a kívánt turnus előtti héten kell jelentkezni csütörtökig. Érdeklődni Gajda Ágostonnál lehet a halassyse@gmail.com címen illetve a 0630-2441032-es telefonszámon.
Baráti csoportokat is várnak

Májustól október végéig iskolai osztályok, csoportok, sőt baráti társaságok szálláshely- foglalását is várják. A táborban háromszori, illetve ötszöri étkezésre van lehetőség számukra (is.) Regisztrációikat dr. Rabi Zoltán elérhetőségein, a rabi.zoltan@uvzrt.hu, és a 0670/3309903 telefonszámon várják.

MOA